Közlekedési balesetben elhunyt embert találtak az M5-ös mellett – 300.000 Ft nyomravezetői díjat ajánl a rendőrség

A Kecskeméti Rendőrkapitányság halált okozó közúti baleset gondatlan okozás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Lakossági bejelentés érkezett a rendőrségre 2021. szeptember 16-án 18 óra 23 perckor, hogy Kecskeméten, a Kiskőrösi út folytatásánál, az M5-ös autópálya mellett egy 40-50 év közötti holttestet találtak. Az elhunyt személyleírása: 175 centiméter magas, vékony testalkatú, haja, arcszőrzete sötétbarna. Arca beesett, borostás. Barna szemű, fogazata hiányos. Ruházata: kék színű nadrág, oldalán világos csíkkal és kék színű póló fehér márkajelzéssel.

Az eljárás során megállapították, hogy az elhunyt feltehetően közlekedési baleset következtében halt meg,

valamint azonos azzal a férfival, akinek eltűnését hozzátartozója 2021. szeptember 13-án bejelentette a Kecskeméti Rendőrkapitányságon.

Az elhunyt személy a balesetet megelőzően gyalogosan közlekedett. Közlekedése során fekete színű hátizsákot hordott, melyen piros betétek voltak, valamint sötét színű baseball sapkát, továbbá szürkés színű sportcipőt viselt.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki az elkövetővel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hivatali munkaidőben tegyen bejelentést személyesen az Kecskeméti Rendőrkapitányságon, illetve bármely rendőri szervnél. Hívja a 112-es, díjmentes segélyhívó számot, illetve tárcsázza az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámát!

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője bruttó 300.000, azaz háromszázezer forint díjat tűzött ki a nyomravezetőnek.

Hirdetés

A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A Rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.

Forrás: police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet

    Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet


  • Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban

    Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban


  • Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte

    Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte


  • 5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót

    5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót


  • A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón

    A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón


  • Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót

    Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót


  • 17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin

    17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin


  • Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében

    Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében


  • Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren

    Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren


  • Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett

    Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett


  • Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó

    Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó


  • Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr

    Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr


  • 250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége

    250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége


  • Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben

    Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben


  • Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették

    Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették