Közel 200 km/h-val száguldoztak a dolgozók a szervizbe leadott Audival

Rutin ellenőrzésre vitte frissen vásárolt Audi RS7 típusú autóját egy Angliában élő férfi, ám később nagy meglepetés érte – adta hírül a theboltonnews.co.uk

A férfi nagyjából 19 millió forintnak megfelelő összegért vásárolta magának az autót, melybe elővigyázatosságból egy az autó helyét és sebességét figyelő és rögzítő berendezést is elhelyezett. Pár nappal ezután a délelőtti órákban leadta autóját egy rutin ellenőrzésre az Audi márkaszervizbe.

A férfi délután 4 óra körül látta, hogy autóját vezetik. Délután 6 óra körül pedig 196 km/h-s sebességgel száguldoznak vele.

A férfi pánikba esett, munkáját hátrahagyva elindult a szervizbe, közben pedig értesítette a rendőrséget is.

„Arra gondoltam, hogy valaki ellopta az autómat” – nyilatkozta a férfi.

Amikor a tulaj kérdőre vonta a szervizt a történtek miatt, ők azt mondták semmit nem tudnak az esetről és az autót még nem ellenőrizték. Feltételezhetően az egyik munkás vihette el az autót egy körre.

A tulaj érthető okokból rettentően dühös és sértett volt az eset után és természetesen a szervizbe vetett bizalmát is elvesztette.

A hét minden napján dolgozom, két évig spóroltam erre az autóra, ráadásul aki száguldozott akár meg is ölhetett volna valakit, az én autómmal.” – nyilatkozta a csalódott és dühös férfi.

A szerviz egyelőre nem kommentálta az esetet

Borítóképünk illusztráció /pexels/ Forrás: alapjarat.hu


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan

    Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan


  • Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata

    Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata


  • Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött

    Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött


  • Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége

    Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége


  • Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon

    Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon


  • Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak

    Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak


  • Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál

    Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál


  • 170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla

    170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla


  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták


  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből


  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül