Környezetvédelmi ellenőrzéseket tart a rendőrség több nagyvárosban

Huszonötödik alkalommal ellenőrzik közúti mérésekkel a gépkocsik környezetvédelmi állapotát hétfőtől péntekig Budapesten és három vidéki nagyvárosban – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-vel.

Mint írják, az akcióban a járművek esetleges problémáira hívják fel a figyelmet, az erősen szennyező autókat időszakos vizsgálatra rendelhetik be. A közúti közlekedés zöldítése a forgalomban lévő kocsik műszaki állapotának javításával, rendszeres karbantartásukkal is elősegíthető.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával, a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. szervezésében megvalósuló akció negyedszázados múltra tekint vissza.

A hagyományos őszi ellenőrzéssorozatban a hazai gépkocsiállomány átlagos környezetvédelmi állapotát mérik fel, a változását vizsgálják és értékelik – ismertették.

Idén is öt napon keresztül végeznek várhatóan 6-700 közúti mérést Budapesten, Győrben, Pécsett és Szegeden. A területileg illetékes Közlekedési Felügyeletek munkatársai minden nap másutt, a fővárosban 15, a vidéki megyeszékhelyeken öt-öt helyszínen dolgoznak majd.
Emlékeztettek arra, hogy az akció hosszabb távú tapasztalatai kedvezőek: míg a kilencvenes évek végén csak minden második gépkocsi volt megfelelő, az elmúlt évtizedre már tízből kilenc autó állapotát találták előírásszerűnek. Az utóbbi években ezzel szemben – tették hozzá – stagnálás, kismértékű romlás figyelhető meg a környezetet, a levegő minőségét kímélő járművek arányában.

Hirdetés

Az akcióban kiszűrt, kirívóan rossz állapotú, erősen szennyező gépkocsival közlekedőknek két hónapon belül időszakos műszaki-környezetvédelmi vizsgálaton kell megjelenniük járműveikkel.

A közlekedés és benne túlnyomórészt a közúti forgalom a magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás ötödéért felel – közölték, kiemelve: a magyar kormány 2050-re klímasemlegessé kívánja tenni Magyarországot, és ehhez a klíma- és természetvédelmi akciótervben is több intézkedéssel ösztönzi az ágazat zöldítését. Példaként említették, hogy a zöld busz program támogatásával országszerte legalább 1100 elektromos busz áll forgalomba 2025-ig.
A tisztább közlekedésért a gépkocsik műszaki állapotának javításával is tehetünk, megfelelő karbantartással, korszerűsítéssel egy-egy autó szennyezése 40-60 százalékkal csökkenthető – hangoztatta közleményében az ITM.

Forrás: MTI


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba

    A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba


  • Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett

    Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett


  • Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle

    Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle


  • Kötelező, új készülék jöhet az autókba

    Kötelező, új készülék jöhet az autókba


  • 750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon

    750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon


  • Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán

    Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán


  • A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek

    A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek


  • Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki

    Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki


  • Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?

    Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?


  • Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával

    Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával


  • Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…

    Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…


  • Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya

    Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya


  • Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból

    Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból


  • Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom

    Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom


  • Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett

    Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett