Korlátoznák a nem helyiek parkolását Budafok-Tétényben

Új parkolási rend van készülőben Budafok-belvárosban. Az erről szóló tervezetet Németh Zoltán alpolgármester vezetése mellett szakemberekből álló munkacsoport készítette lakossági vélemények figyelembevételével – közölte a huszonketto.hu

A problémát leginkább az okozza, hogy Egyre többen használják P+R parkolóként Budafok-Tétényt. Lerakják ott az autót, mert viszonylag sok parkolóhely van, ráadásul azok nem fizetősek. A polgármester közlése szerint a helyzet azonban megoldást kíván, hiszen a lerakott autók az ott lakókon kívül az ott tevékenykedő kereskedők, szolgáltatók számára is útban vannak.

„Például a Leányka utcai lakótelep lakói hazaéréskor egyáltalán nem biztos, hogy találnak parkolóhelyet. De ott vannak azok az üzlettulajdonosok is, akiknek a vendégei nem tudnak az üzlet előtt parkolni” – mondta a polgármester.

Karsay Ferenc két lehetséges megoldást ismertetett: a fizetős parkolás mellett az időlimit bevezetése is szóba jöhetne. Ami azonban biztos, hogy Budafok-belváros lakóinak, illetve az ott működő üzletek, szolgáltatók tulajdonosainak – bármilyen konstrukció is legyen a befutó – nem kell majd fizetniük a jövőben sem. A korábban közzétett tervezetről az önkormányzat megkérdezte a lakosságot, akik eddig már nagy számban véleményezték a javaslatot.

Hirdetés

huszonketto.hu információi szerint egyelőre az az elképzelés tűnik leginkább elfogadottnak, amely szerint nem lenne fizetős a kerületen kívüliek számára sem a parkolás, viszont limitálnák az időt, hogy ezáltal Budafok-Tétény lakosai kényelmesebben intézhessék mindennapi dolgaikat.

Borítókép és Forrás: huszonketto.hu


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón

    A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón


  • Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót

    Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót


  • 17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin

    17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin


  • Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében

    Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében


  • Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren

    Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren


  • Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett

    Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett


  • Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó

    Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó


  • Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr

    Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr


  • 250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége

    250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége


  • Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben

    Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben


  • Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették

    Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették


  • Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél

    Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél


  • Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban

    Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban


  • Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit

    Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit


  • Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén

    Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén