Kordonokon áthajtva menekült egy férfi a 8. kerületben

A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség indítványa alapján letartóztatásba került egy 29 éves férfi, aki pár héttel ezelőtt, a VIII. kerületben beült egy járó motorral hagyott autóba, és azzal elhajtott. A férfi a rendőri intézkedés elől menekülve megrongált egy másik autót, és kordonokat döntött fel.

KAPCSOLÓDÓ:

Mintha filmforgatás lett volna, úgy tarolta le a 8. kerületben a kordonokat egy autós – VIDEÓ

A megalapozott gyanú szerint, a gyanúsított 2024. január 29-én, reggel, , a VIII. kerület, Kőris utcában felfigyelt egy járó motorral leállított, nem zárt gépkocsira. A férfi beszállt, és azzal a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül elhajtott. Ezt követően az elkövető a kocsival a VIII. kerületben közlekedett, és ennek során az élettársát felvette.

A sértett bejelentését követően, a kerületben szolgálatot teljesítő járőrök észlelték a járművet, a férfi azonban az általuk használt fény-, illetve hangjelzés ellenére nem állt meg. A férfi menekülés során nagy sebességgel közlekedett, ennek során megrongált egy parkoló gépkocsit, valamint építkezési munkálatok miatt felállított kordonokat döntött fel.

A terhelt végül behajtott egy VIII. kerületi parkolóházba, ahol az élettársával együtt kiszállt a járműből, a rendőrök azonban a közeli bevásárlóközpont bejáratánál elfogták. A gyanúsított által jogtalanul használt gépkocsiban kb. 800.000 forint kár keletkezett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága a férfit jármű önkényes elvétele bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként.
A terhelt büntetett előélete, a vele szemben folyamatban lévő más büntetőeljárások, továbbá az életvezetésére vonatkozó adatok megalapozzák a bűnismétlés veszélyét.

Erre tekintettel, a Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség indítványa alapján, a bíróság a gyanúsított letartóztatását elrendelte, majd legutóbbi végzésével további 3 hónappal, 2024. május végéig meghosszabbította. A felvétel elején a gyanúsított felfigyel a járó motorral hagyott autóra, benéz az ablakán. A következő részben a férfi a járművel elhajt a helyszínről.

Hirdetés

A VIDEÓ, amin a kordonokat vonszolja a gyanúsított, ITT TALÁLHATÓ

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél

    Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél


  • Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban

    Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban


  • Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit

    Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit


  • Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén

    Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén


  • Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt

    Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt


  • Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!

    Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!


  • Öten megsérültek egy frontális balesetben

    Öten megsérültek egy frontális balesetben


  • Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál

    Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál


  • Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni

    Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni


  • Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége

    Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége


  • Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon

    Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon


  • Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton

    Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton


  • Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása

    Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása


  • Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem

    Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem


  • Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban

    Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban