Könnyen lekésheted a gépedet, ha nem indulsz el időben

Az idei országos szintrehozás részeként, április 2-án (kedden) elindul az M4-es ferihegyi repülőteret érintő csomóponti ágainak ütemezett felújítása. A burkolatfelújítás miatt forgalomterelésre, sávzárásra kell készülni. Az első ütem várhatóan április 7-én (vasárnap) fejeződik be.

MKIF Zrt.

Az első ütem során az M0 autóút felől a repülőtérre vezető kihajtó ágat zárják le. Így a repülőtér azon a héten, az M0 autóút felől közvetlenül nem lesz elérhető: tovább kell menni Budapest irányába, majd a Market Central bevásárlóközpontnál lévő kettős körforgalomban visszafordulva, Budapest felől lehet megközelíteni a repülőteret.

Az erre közlekedőknek torlódásra és megnövekedett menetidőre kell számítaniuk. A repülővel utazóknak azt javasolják, hogy annak érdekében, hogy járatukat biztonsággal elérjék, induljanak korábban. A terelések és lezárások a repülőtér autós és tömegközlekedéssel történő megközelítésének időtartamára is hatással lehetnek!

Hirdetés
MKIF Zrt.
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • 750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon

    750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon


  • Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán

    Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán


  • A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek

    A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek


  • Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki

    Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki


  • Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?

    Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?


  • Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával

    Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával


  • Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…

    Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…


  • Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya

    Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya


  • Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból

    Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból


  • Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom

    Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom


  • Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett

    Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett


  • Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők

    Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők


  • Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön

    Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön


  • Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel

    Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel


  • Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel

    Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel