Tarifaemelésért demonstráltak a taxisok szerdán Budapesten

Tarifaemelésért demonstráltak a taxisok szerdán Budapestena Hősök terén, majd a követeléseiket tartalmazó petíciót adtak át a Főpolgármesteri Hivatalban és a Miniszterelnökségen – közölte az MTI.

A taxisok a kormányzat segítségét kérik azt követően, hogy a fővárosi önkormányzat nem reagált a tárgyalási kezdeményezésükre – közölték. Horacsek Róbert, a szervezők szóvivője a demonstráció alkalmából megtartott sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy az utolsó tarifakorrekció, vagyis 2017 óta a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 15 százalékkal emelkedtek az árak, az üzemanyagok pedig 40 százalékkal drágábbak, mint 2017-ben.

Emellett azóta mintegy 2 millió forinttal drágult a taxiszolgáltatásra alkalmas autók átlagára és jelentős veszteséget okozott az elmúlt időszak járványhelyzete is a személyfuvarozók számára – tette hozzá.

Ennek ellenére a tarifa megállapítására jogosult fővárosi önkormányzat folyamatosan elutasítja az árak emelésére vonatkozó követelésüket.

Ebben a helyzetben kérik a kormányzat beavatkozását; azt szeretnék elérni, hogy a kormányzat a taxiszolgáltatást országosan is szabályozó rendeletében határozza meg a minimum tarifát – mondta a szóvivő.

Horacsek Róbert szerint a jelenleg 700 forintos kiállási díjat 1000 forintra, a mostani 300 forintos kilométerdíjat 500 forintra, a percdíjat pedig 75-ről 100 forintra kellene emelni.

Ezt tekintik tárgyalási alapnak – hangsúlyozta a szóvivő.

Hirdetés

A Hősök terén megtartott demonstráción mintegy 200 taxi jelent meg, a sárga járművek gyakorlatilag körülvették a Millenniumi emlékművet övező közutat.Ugyanakkor csupán nyolc járművel indultak el átadni a követeléseiket tartalmazó petíciót.

A Főpolgármesteri Hivatalban Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes, a Miniszterelnökségnek helyet adó Karmelita kolostorban pedig Tóth Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára vette át a dokumentumot.

Borítókép: Ricsi110/ Forrás: MTI
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • FOTÓK: 19 ember sérült meg a debreceni buszbalesetben

    FOTÓK: 19 ember sérült meg a debreceni buszbalesetben


  • Nem hittek a szemüknek a rendőrök Bánkon! Volt baj a kocsival, de a benne utazókkal is…

    Nem hittek a szemüknek a rendőrök Bánkon! Volt baj a kocsival, de a benne utazókkal is…


  • Újabb eset: Ezúttal a siófoki pályaudvarra hajtott be egy autós a síneken. Múlt héten Érdligeten történt hasonló

    Újabb eset: Ezúttal a siófoki pályaudvarra hajtott be egy autós a síneken. Múlt héten Érdligeten történt hasonló


  • Két rendőrt majdnem halálra gázolt,  több autót is összetört Tapolcán. Ítélet született első fokon

    Két rendőrt majdnem halálra gázolt, több autót is összetört Tapolcán. Ítélet született első fokon


  • Falnak ütközött, majd kiégett egy Tesla Cybertruck. Három ember meghalt egy megsérült

    Falnak ütközött, majd kiégett egy Tesla Cybertruck. Három ember meghalt egy megsérült


  • Gázt szállító teherautónak ütközött egy furgon

    Gázt szállító teherautónak ütközött egy furgon


  • Sebességmérést jelenteni nem lehet többi a Google Térképen

    Sebességmérést jelenteni nem lehet többi a Google Térképen


  • Már biztos: Megszűnik a zöld rendszámos autók ingyenes parkolása Budapesten

    Már biztos: Megszűnik a zöld rendszámos autók ingyenes parkolása Budapesten


  • Szándékosan elgázolta a futárt a Mercedes sofőrje, majd dulakodni kezdtek a 9. kerületben

    Szándékosan elgázolta a futárt a Mercedes sofőrje, majd dulakodni kezdtek a 9. kerületben


  • Kamion gázolt halálra egy bajbajutott autóst az M6-oson

    Kamion gázolt halálra egy bajbajutott autóst az M6-oson


  • Drámai fotók érkeztek a Komáromnál, vonatok által kettészakított autóról

    Drámai fotók érkeztek a Komáromnál, vonatok által kettészakított autóról


  • Megállította a forgalmat egy BMW-s Budakalászon, mert sietett

    Megállította a forgalmat egy BMW-s Budakalászon, mert sietett


  • 35 kilós acél elemet hagyott el valaki az M5-ön. Elemek törtek , felnik nullázódtak, futóművek sérültek több autón

    35 kilós acél elemet hagyott el valaki az M5-ön. Elemek törtek , felnik nullázódtak, futóművek sérültek több autón


  • 80-nal száguldott egy rolleres a Váci úton

    80-nal száguldott egy rolleres a Váci úton


  • Hatalmas balesetet rögzített egy kamera. Szalagkorlátnak rohant, majd felborult egy autó

    Hatalmas balesetet rögzített egy kamera. Szalagkorlátnak rohant, majd felborult egy autó