Hirdetés

Hírek
Komoly balesetet rögzített a kamera, hősiesen mentették a bajba jutottakat az autósok
Komoly balesetet rögzített a kamera, hősiesen mentették a bajba jutottakat az autósok
Hirdetés

A balesetet szenvedő kocsi ajtajai nem nyíltak, az autó hátsó részénél azonban tűz ütött ki, így muszáj volt azonnal cselekedni.

Biztosan sokan elképzelték már, hogyan reagálnának, ha egy baleset az orruk előtt történne. A legtöbben valószínűleg úgy gondolják, hogy képesek lennének helyesen cselekedni, a valóság azonban mindig nagyon más, hiszen stresszhelyzetben nagy önuralom kell ahhoz, hogy megfelelő döntést hozzunk. Szerencsére az alábbi videó főszereplői nem fagytak le.

Az autósok egy korábban történt baleset miatt álltak az úton, amikor a mellettük elhaladó egyik autóba hátulról nagy sebsséggel rohant bele egy másik. Mindkét autó az út szélénél lévő szalagkorlátnál kötött ki, a becsapódás pedig akkora volt, hogy az első autó ajtajai beragadtak. Az ott lévők megpróbálták kiszabadítani őket, amikor egyszer csak lángok csaptak fel a két kocsi közül.

Ott már nem volt mit tenni, be kellett törni az autó üvegeit, hogy mentsék a bent lévőket. A balesetet okozó autóból is kihúzták a sofőrt, de a videó alapján ő nem mozdult – remélhetőleg csak az eszméletét vesztette el.

A videót egyébként Dél-Oroszországban rögzítették, a felvételen látható időbélyeg pedig téves, azt a leírás szerint július 9-én vették fel.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170716_autos_baleset_video
Tags :

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés