VILÁGGÁ KÜRTÖLNÉD?
Küldd be nekünk itt:
videó, fotó, bármi...

Kocsmából, ittasan indult haza autójával az anya 3 ember életébe került


SOS Autóklíma töltés
hirdetés

A felismerhetetlenségig tört össze az a két autó, amelyik még pénteken ütközött Kiskunmajsától nem messze.

A tragédiában hárman vesztették életüket, köztük a balesetet okozó, feltehetően ittas K. Nikolett. Ketten súlyosan megsérültek.

A szemből érkező kocsiban egy kiskunhalasi házaspár ült, esélyük sem volt a túlélésre, a helyszínen meghaltak. A Blikk Információi szerint a pár hölgy tagja a helyi óvodában dolgozott. Az egész település gyászolja az asszonyt.

K. Nikolett a szerencsétlenséget megelőző este két fiatal barátjával és 14 éves lányával mulatott az egyik helyi kocsmában.

– Csak pár órát voltak itt, nem ittak sokat. Fejenként talán három sört, ha elkortyoltak – mondta lapunknak egy helybeli, aki azon az este maga is a helyi ivó vendége volt. Éjfél körül azonban már záróra volt, így nem maradhattak tovább a kocsmában.

– Nikolett haza akarta vinni a tinilányát, ám a barátai kérlelték, hogy ne üljön ilyen állapotban volán mögé. Két huszonéves sráccal volt akkor, és mind a ketten kérték, hogy ne vezessen így. Egyikük, bár szintén ittas állapotban volt, még volt annyira józan, hogy tudott volna vezetni. Niki azonban hajthatatlan volt, s beült párja kocsijának volánja mögé – tette hozzá a férfi.

Hazavitte kiskunmajsai otthonába a lányát, szerencsére eközben még nem történt baj, a kislány kimaradt a tragédiából. Majd az anya a barátaival Kiskunhalas felé vette az irányt. Úgy tudjuk, itt egy másik kocsmában folytatódott a mulatozás. Reggel nyolc óra körül indultak haza, amikor beütött a baj.

élhetően az elfogyasztott alkoholnak és a nagy sebességnek köszönhetően nem tudta irányítani az autót: először a jobb oldali padkára futott rá, majd amikor elrántotta a kormányt, a szemből érkező másik autóval ütközött.

Szinte semmi nem maradt a két járműből, a motor kiszakadt, az üvegek összetörtek, a kocsik darabkái szanaszét repültek.

A baleset körülményeit a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya büntetőeljárás keretében vizsgálja.

A 14 éves lány árván maradt, hiszen az édesapját már korábban elvesztette. A teljesen összetört tinire jelenleg a nagybátyja vigyáz.

Forrás: Blikk.hu

MEGOSZTOM:

Figyelem!

A cikk 90 napja nem volt frissítve, ezért a benne szereplő információ elavult lehet.

Tetszik oldalunk?

Érdekelhet



Cégeknek

Támogatóink

hirdetés

hirdetés

hirdetés

Itt is kövess…


KERÜLETI FACEBOOK CSOPORTJAINKHOZ

CSATLAKOZZ ITT:


VIBER KÖZÖSSÉGÜNKHÖZ
CSATLAKOZZ ITT:


AUTÓTESZTEKKEL
csatornánkon várunk
89.5 Music FM Fittikémmel

Legfrissebb

Társ-oldalaink




e-autosok.hu
Elektromos autók – Tesztek – Hírek