Koccanásból lett verekedés – Bilincsben vitték el a vétkes autó dühöngő utasát

A gyanú szerint a 42 éves férfi verekedni kezdett, miután nekihajtottak egy előttük haladó gépkocsinak. A debreceni rendőrök a helyszínen elfogták.

Egy nő közlekedett a személyautójával 2021. december 1-jén 17 óra körül Debrecenben, a Szoboszlói úton. A sofőr forgalmi okokból fékezni és lassítani kezdett, azonban ekkor a mögötte haladó Suzuki nekihajtott. A balesetben ugyan senki nem sérült meg, a Suzuki utasa mégis kipattant a járműből és ingerülten számon kérte az Audi vezetőjét. A férfi azt sérelmezte, hogy megítélése szerint túlságosan hirtelen kezdett fékezni az előttük közlekedő autó.

A nő férje próbálta szépszóval, kulturáltan nyugalomra inteni a Suzuki utasát, a férfi azonban cserébe többször tenyérrel és ököllel is megütötte őt.

Hirdetés

A helyszínre érkező rendőrök azonnal megbilincselték a dühöngő utast, majd előállították a rendőrkapitányságra.

Súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kell felelnie a püspökladányi lakosnak.

Forrás: police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Ekkora “padkázást” még nem láttunk. Elől-hátul tetemes a kár

    Ekkora “padkázást” még nem láttunk. Elől-hátul tetemes a kár


  • Két hónapra búcsúzhat a jogosítványától egy ilyen manőver miatt

    Két hónapra búcsúzhat a jogosítványától egy ilyen manőver miatt


  • Orbán Viktor kiakadt az üzemanyagár alakulása miatt

    Orbán Viktor kiakadt az üzemanyagár alakulása miatt


  • 282 km/h sebességgel, a kábelekbe kapaszkodva utazott egy magyar férfi a vonaton Németországban

    282 km/h sebességgel, a kábelekbe kapaszkodva utazott egy magyar férfi a vonaton Németországban


  • Elképesztő esettel volt dolguk pénteken reggel a román rendőröknek

    Elképesztő esettel volt dolguk pénteken reggel a román rendőröknek


  • Bolognában bevezették tavaly a 30-as korlátozást. Soha nem látott eredmény született

    Bolognában bevezették tavaly a 30-as korlátozást. Soha nem látott eredmény született


  • Keményet büntetett a Dacia sofőrje, mert nem száguldott az Árpád híd belső sávjában a kamerás autó

    Keményet büntetett a Dacia sofőrje, mert nem száguldott az Árpád híd belső sávjában a kamerás autó


  • Felébredt és hirtelen berántotta a kéziféket a részeg utas, ám a sofőr sem volt józan. Balesetet szenvedtek

    Felébredt és hirtelen berántotta a kéziféket a részeg utas, ám a sofőr sem volt józan. Balesetet szenvedtek


  • Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton

    Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton


  • Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját

    Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját


  • 11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette

    11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette


  • Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt

    Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt


  • Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást

    Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást


  • Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”

    Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”


  • Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten

    Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten