Kizuhant az utas, aki meghalt. Az ittas sofőr és barátja is elhallgatta, hogy valójában hárman utaztak az autóban

A vádirat szerint a 30 éves elkövető és 24 éves barátja 2023. március 18-án, éjszaka, egy Várpalotához közeli község szórakozóhelyén italozott. A sértett – egy fiatal nő – is itt töltötte az estét a barátaival.

Az erősen ittas vádlottak hajnalban elhatározták, hogy autóval hazamennek, amikor a sértett – bár barátai a sofőr ittassága miatt igyekeztek erről lebeszélni – beült hozzájuk azért, hogy hazavigyék.

Az idősebb elkövető Várpalota felé közlekedve egy balra ívelő kanyarban a megengedettnél gyorsabb, mintegy 100 kilométer/órás sebességgel letért az útról és az árokba hajtott.

A jármű közel negyven méter után az árok falának ütközött, majd többször átfordult és a tetején állt meg. A hátul ülő sértett nem volt bekötve, ezért kizuhant, míg a két elöl ülő és biztonsági övet használó vádlott könnyebb sérülésekkel szállt ki az összetört gépkocsiból.

Hirdetés

A vádlottak a helyszínen megálló és segíteni akaró emberek elől elhallgatták, hogy az autóban rajtuk kívül más is utazott, és elküldték őket. Miután egy szemtanú mégis bejelentést tett, a rendőröknek és tűzoltóknak sem adtak számot az utasról, sőt megtalálása után is azt állították, hogy nem velük utazott, és nem tudják kicsoda.

A nő a helyszínen elhunyt, életét az időben érkező orvosi segítség sem menthette volna meg.

Az ügyészség a sofőrrel szemben börtönbüntetés, közügyektől és járművezetéstől eltiltás, valamint pénzbüntetés kiszabására, míg a barátjával szemben felfüggesztett fogházbüntetés és pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a Veszprémi Járásbíróságnak. A fényképen az útkanyar látható, ahol a baleset történt. – közölte az Ügyészség.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült

    Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült


  • Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán

    Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán


  • Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán

    Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán


  • Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése

    Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése


  • Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten

    Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten


  • Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban

    Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban


  • Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok

    Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok


  • Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje

    Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje


  • Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet

    Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet


  • Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban

    Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban


  • Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte

    Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte


  • 5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót

    5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót


  • A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón

    A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón


  • Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót

    Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót


  • 17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin

    17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin