Hirdetés

Autóteszt
Interjút készítettünk Magyarország talán legrészletesebb KITT replikájának megalkotójával
Interjút készítettünk Magyarország talán legrészletesebb KITT replikájának megalkotójával
Hirdetés

A minap megható posztba futottunk a Facebook egyik szegletében!
Varga Zsolt óvodásoknak mutatta be „csodaautóját”, amin a magunkfajta 30-as generáció felnőtt és ámulattal bámulta a tévét délutánonként, amikor a Knight Ridert vetítették.

Imádtuk KITT-et, aki szélsebesen repítette David Hasselhoff-ot, SCI-FI funkciókkal és mesterséges intelligenciával felvértezve!

 
A posztot olvasva, látva a lelkes gyerekeket, akik nem igazán a Knight Rider generáció gondoltuk úgy, hogy sokakat érdekelhet közületek egy magyar gyermek álma és annak részletes megvalósításának bemutatása. Egy ilyen álom megvalósításához jó értelembe véve fanatikusnak, mindig elégedetlennek és végtelenül kitartónak kell lenni!

Interjút kértünk tehát az alkotótól, Varga Zsolttól, amire örömmel mondott igent:

Hirdetés

Mind a 90 Knight Rider epizódot láttad gyerekkorodban?

Igen, az összes részt láttam, többször is, először németül az osztrák csatornán- akkor még nálunk nem vetítették. Voltak füzeteim amibe igyekeztem írni a történetet/párbeszédeket, hogy visszaidézhessem… videó akkor még nem nagyon volt.

Mikor kezdted érezni, hogy KITT-et fogsz építeni? Egyáltalán az Amerikai autók vonzanak vagy csak kifejezetten a Knight Rider inspirált?

Nem kifejezetten amerikai- inkább az autók iránti rajongásom, ami kiskorom óta megvan. Már gyerekkoromban kezdtem az építést, kartonpapírokból fekete vízfestékkel festettem KITT műszerfalat, volt egy fából faragott kormányom is, ez is később feketére festve- vízfestékkel persze.

A valódi autó gondolata 30 éves koromban kezdett el foglalkoztatni és néhány év alatt-böngészve az amerikai-, ilyen témájú fórumokat és látva hogy megoldható- eljutottam az elhatározáshoz, hogy belekezdek…ha 5 év lesz, 5 lesz, ha 10 évig tart, akkor annyi, de azért is megcsinálom.

Hirdetés

Nyilván úgy indult, hogy vettél egy 82-es Pontiac Trans Am-et. Milyen állapotú volt az alap autó? Technikai paraméterei pontosan mik voltak? A külső átalakítás miből állt? A megfelelő elemeket hogyan szerezted be?

Az alap autónak kinéztem és megvettem egy fekete 2.8-as Pontiac Firebird 90-es évjáratú autót, bézs belsővel. Örültem mert akkor még azt hittem így egyszerűbb lesz, hiszen KITT is fekete és bézs belsős volt.
Csak hittem…hamar kiderült hogy KITT 1982-es bézs belsője teljesen más árnyalat, mint a 90-es.
Igazából a típust háromféle bézs/barna belsővel gyártották. 🙂

Ez a kocsi gyorsan távozott tőlem, mert a motorja sem volt az igazi, és mint kiderült a karosszéria is többször súlyosan volt már sérülve korábban.

Egy Pontiac/Camaro bontós barátomnál éppen állt egy piros 87-es Firebird Formula, amiben ugyan akkor még sem motor, sem belső nem volt, viszont az asztalon készült hozzá egy felújított 5.0 V8 (ami KITT-ben is volt) és a karosszéria egy tenyérnyi sérüléstől eltekintve sértetlen volt. Így ő lett az alap!

Minden elem fémig vissza lett csiszolva, átalakítva 82-es Trans Am-re és így lett fényezve. A lakatos és fényezőmunka kb. másfél évig tartott, mert nagyon alaposan akartam megcsinálni, pl. a Trans Am gyárilag műanyagból gyártott és csavarozott kőfelverődésvédőit a szebb illeszkedés miatt legyártattam fémből és hegesztéssel kerültek fel.

A 82-es oldal díszléceket (rossz állapotban, de a 30 éves gumialkatrész milyen lenne) megszereztem egy USA bontóból és kiöntettem üvegszálból, így újak de mégis régi stílusban kerültek fel ezek is.

A külsején történt átalakítás nagy része, hogy a 82-es évjáratú Trans Am formájának teljesen megfeleljen, megkapta a kizárólag  1982-83-ban, csak a Trans Am modellekhez gyártott felniket és hozzájuk való dísztárcsákat, a kis kőfelverődés védőket a kerekek elé, a légbeömlős első sárvédőket, 82-es hátsó lökhárítót,és a PMD üléseket, melyek manapság már az USA-ban is ritkák, hiszen ezeket is csak ebben a két évben gyártották, így a rongyosra szakadozottak ára is közelít a 300-500 usd összeghez.

A KITT specifikus külső átalakítások: az orr rész, benne a vörös futófénnyel, a hátsó plexi, amely takarja a 82-es csíkos hátsó lámpákat és persze a kék KNIGHT rendszám, melynél még a krómkeretből és az azt rögzítő anyákból is olyat vadásztam mint a filmbeli kocsin van.


Az alkatrészeket nagyrészt az USA-ból hozattam, de néhányat sikerült Európában fellelnem. Manapság már Hollandiában, Olaszországban egyre több Knight Rider cuccot gyártanak újként, pl. műszerfal héj és elektronika.

Viszont mivel törekedtem a legjobb minőségre, mindenhol utánanéztem a referenciáknak, fórumos tapasztalatoknak, csak azután rendeltem. Ennek ellenére természetesen megfizettem a tanulópénzt… néhány -a valóságban gyenge minőségű- elemtől megváltam, be sem lettek építve.

Hirdetés

A beltér is hihetetlenül részletes lett. Látszik, hogy végletekig törekedtél erre.
Tudnál mesélni róla, hogy mi mindent tud és mivel helyettesítetted a végtelen sok filmbéli funkciót?

A beltérnél is igyekeztem a maximumra, de még mindig nem értem el a saját elvárásaimat…
A műszerfalat gyakorlatilag újraépítettem, hetekig csiszoltam, közben mindig belepróbálva az elektronikai és egyéb alkatrészeket hogy lássam a végleges formát.
Újak a szőnyegek, a kárpitok. A műanyagok a 82-es kárpitszínnel vannak újrafényezve, az egyetlen régi darab a biztonsági öv, amely eredeti 82-es bézs- ezt kb. két napig tisztítottam szódabikarbóna és egyéb csodaszerekkel, mire vállalható lett.

Hangok tekintetében mit gondoltál megvalósítani? Emulátorok? Első futófény jellegzetes hang? Belső hangok? Kitt moduljai?

A KITT funkciók közül a vörös futófény működik, bentről és távirányítóval is vezérelhető, és adja a susogó hangot is.

Igazából a beszéd ami talán a legjelentősebb, a kocsi első és hátsó lökhárítókba rejtett külső hangszórókon-, a filmbeli hangon beszél.
Erre a filmből, több napi munkával egyenként kivágott, mélyített, kissé digitalizált fájlokat használok, melyből már majdnem 180 db van és egy kis erősítőn keresztül szólalnak meg. Adott esetben ezt egy bluetooth modulon keresztül a kocsitól távolról, okostelefonnal is tudom vezérelni.

A műszerfal is távirányítással kapcsolható, villognak a ledek, működnek a tv-k, az egyiken egy hátsó kamera képe látható, a másikon a filmben is látható effektek: radar, életfunkció elemzés stb.
Előkészítés alatt van az olajspriccelés a hátuljából és a füstgép az elejében, de egyelőre technikai és helybeli kihívásokkal küzdök ezen a téren.

Összesen mennyi idő ment el az életedből a KITT projektre? Kérdezzük ezt úgy, hogy az eredményen látszik, a célhoz vezető út élvezete!

2010-ben kezdtem, tehát közel 7 éve tart, és még mindig nincs teljesen készen, talán sosem lesz 🙂 Amire közönség láthatta, nagyjából 4 év telt el.

Hirdetés

A mostanság, Magyarországon köztudottan mindenbe belekötő közlekedési hatóság mit szól az autóhoz? Minden átalakítás szabályos? Folyamatosan forgalomban tartod?

Az első alkalommal levizsgáztattam, hiszen magyar rendszámos, forgalmis.
Műszakira kivettem a műszerfalat (alatta van az eredeti órás műszerfal) és kör alakú Trans Am kormányt tettem bele. Közben rájöttem hogy -mivel ritkán van mozgatva- egyszerűen nem éri meg a biztosítás, adó,műszakit fizetni, így ki van vonva a forgalomból és próbarendszámmal használom.

Eddig a hatóságok részéről negatívum nem ért, de be van készítve a hátsó ülésre a körkormány és egy racsnis kulcs, ha akarom 1 perc alatt az út szélén visszacserélem,de hát KITT a saját kormányával autentikus, így azzal használom.

Köszönjük Zsoltnak az interjút. Büszkék vagyunk rá, hogy vannak köztünk ilyen kitartó emberek, akik tűzön-vízen át megvalósítják álmaikat. Méltán lehetünk büszkék RÁD!!!

Gratulálunk  KITT-hez és hogy fent tartod a Knight Rider kultuszt!

Végezetül az építés szakaszaiból kis ízelítők:

Szerző: BudapestiAUTOSOK.hu 2017.


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés