Kitiltaná a belvárosból robogósokat és megemelné, valamint kiterjesztené a parkolási díjakat a Levegő Munkacsoport

Új javaslatokat nyújtott be a Fővárosi Önkormányzat részére a Levegő Munkacsoport. A javaslatban többek közt szerepel, hogy kiterjesztenék, illetve megemelnék a parkolási díjakat, valamint kitiltanák a robogókat is a városból, több buszsáv létrehozását és iskolautcák kialakítását szeretnék elérni.

„Javasoljuk a parkolási díjfizetés kiterjesztését és a díjak emelését is, hiszen ez az egyik leghatékonyabb eszköz a gépjárműforgalom csökkentésére.

Amint az elmúlt hónapok tapasztalatai bizonyítják, a parkolási díjak emelése a nem helyben lakók részére a helyi lakók széles körű támogatottságát élvezi. Azt pedig, hogy a helyben lakók parkolási díjainak bizonyos mértékű emelését is elfogadják az érintettek, bizonyítja a Józsefvárosi Önkormányzat intézkedése, amely nemrég megszüntette az ingyenes lakossági parkolást és 18.000 és 30.000 forint közötti összegben állapította meg részükre az éves díjat” – mondta el Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.

A civil szervezet javasolja továbbá a belső égésű motorral hajtott robogók kitiltását Budapest belvárosából, mivel egy ilyen robogó egészségkárosító szénhidrogén-kibocsátása állításuk szerint ezerszerese is lehet egy teherautóénak.

A céljuk, hogy jobb legyen Budapest levegője és kisebb a károsanyag-kibocsátása. Ehhez a 3-as metró útvonalán csillapítanák a nagy sugárutak forgalmát, iskolautcák és több buszsáv kialakítását szeretnék elérni.

Hirdetés

Javaslatuk szerint gyorsan megvalósítható lenne az Üllői út, a Bajcsy-Zsilinszky út és a Váci út forgalomcsillapítása. Az M3-as metrófelújítását követően ezeken a főutakon a buszsávot nem kellene visszaadni az autóforgalomnak, hanem fizikailag elválasztott kerékpársávot és zöld sávot lehetne létrehozni.

„Javasoljuk az iskolautcák kialakítását is, vagyis azt, hogy ahol csak lehetséges, a gyerekek biztonsága és egészségük megóvása érdekében korlátozzák a gépkocsik behajtását az iskolák melletti utcákba, különösen a reggeli érkezés és a délutáni távozás óráiban” – ismertette Szegő Judit, a civil szervezet projektvezetője.

Szintén ajánlja a Levegő Munkacsoport, hogy a Fővárosi Közgyűlés kezdeményezze újabb buszsávok kialakítását a fővárosba vezető utakon.

Forrás: Levegő Munkacsoport. Borítóképünk illusztráció.
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Hatalmas csőtörés történt Budapesten. Az utcákat is elárasztotta a víz

    Hatalmas csőtörés történt Budapesten. Az utcákat is elárasztotta a víz


  • Lezuhant az útról, szörnyethalt a vétlen sofőr

    Lezuhant az útról, szörnyethalt a vétlen sofőr


  • Olvasónk is gyorshajtott, a közutas sem volt túl óvatos, centiken múlt a baleset

    Olvasónk is gyorshajtott, a közutas sem volt túl óvatos, centiken múlt a baleset


  • Villamosmegállóba csapódott a Margit hídon egy autó

    Villamosmegállóba csapódott a Margit hídon egy autó


  • Rendőrt előzött, 100-zal többel ment, mint ahogy szabadott volna

    Rendőrt előzött, 100-zal többel ment, mint ahogy szabadott volna


  • Sietett, aztán nagyon ráért maga mögött mindenkit szívatni az M7-esen

    Sietett, aztán nagyon ráért maga mögött mindenkit szívatni az M7-esen


  • Több autónak is nekicsapódott. Rosszul lett a sofőr

    Több autónak is nekicsapódott. Rosszul lett a sofőr


  • Nem volt jó a káposzta, a 112-t hívta

    Nem volt jó a káposzta, a 112-t hívta


  • Frontálisan ütközött egy kamionnal. Átment a szembe sávba

    Frontálisan ütközött egy kamionnal. Átment a szembe sávba


  • Biztosítási csalás: Medvének öltözött emberek rongálták meg az autókat

    Biztosítási csalás: Medvének öltözött emberek rongálták meg az autókat


  • Eladta, de nem tudta elengedni, ezért visszalopta az autót

    Eladta, de nem tudta elengedni, ezért visszalopta az autót


  • Hatalmas tűz van a Soroksári úton

    Hatalmas tűz van a Soroksári úton


  • Így okozhatsz halálos, frontális ütközést egy elbénázott sávváltással

    Így okozhatsz halálos, frontális ütközést egy elbénázott sávváltással


  • Hazavitték az elgázolt nőt, majd visszavitték a baleset helyszínére

    Hazavitték az elgázolt nőt, majd visszavitték a baleset helyszínére


  • Zebrán át tolta a kisgyermek a biciklit, halálra gázolta a teherautó sofőrje. Ítélet született

    Zebrán át tolta a kisgyermek a biciklit, halálra gázolta a teherautó sofőrje. Ítélet született