Hirdetés

 
Kiszórnak szinte minden taxit
Kiszórnak szinte minden taxit
Hirdetés

Pár éven belül teljesen eltűnhetnek a hagyományos hajtású taxik Budapestről és azokat zéró emissziós kocsik válhatják fel – tudta meg a Napi.hu Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettestől.

Az elektromobilitás terjedésének felgyorsítása érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) azt javasolta a fővárosi önkormányzatnak, hogy hozzanak olyan szabályozást, amely szerint Budapesten taxiszolgáltatást egy bizonyos türelmi idő elteltével csak zéró emissziós gépkocsival lehessen végezni. Magyarul jöhet a teljes autóállomány-csere.

Csak elektromos taxikkal számol a főváros a jövőben

Az NGM, fővárosnak címzett javaslata két évszámot is említett: 2020-tól már ne lehessen taxiengedélyt kapni csak elektromos kocsira, 2023-tól pedig az engedéllyel rendelkező hagyományos kocsik engedélyét is bevonnák, vagyis onnantól csak zéró emissziós autókkal lehetne taxizni Budapesten.

Budapest azzal számol, hogy az átállás akár gazdasági alapon, vagyis a taxisok saját döntése alapján is felgyorsulhat, tekintve, hogy egy elektromos autó üzemeltetése lényegesen olcsóbb, mint egy hagyományos hajtásúé. Ráadásul az autógyárak is olyan gyorsan fejlesztenek, hogy 2018-19-re sokkal nagyobb elektromosautó-választék áll majd a fuvarozók rendelkezésére.

Mi lesz a töltőkkel?

A töltőkkel kapcsolatban is vannak tervei az önkormányzatnak. Egy három éves program keretében, a fővárosi kerületekkel közösen, nagyságrendileg 1100 töltőpont létesítését tűzték ki célul, melyek zömmel villámtöltők lesznek. A fővárosi önkormányzat által létesítendő töltőpontok elsősorban a lakosságot szolgálnák ki, a taxis vállalkozásoknak gondoskodniuk kell saját telephelyükön a töltésről. Mivel a folyamat végén nagyságrendileg 6000 taxit kell tudni ellátni minden nap, egy részüket a saját telephelyén kívül is, ezért olyan töltőinfrastruktúrát szeretnének kialakítani, ahol egyszerre többen is tölthetnek, nagy teljesítménnyel, és megfontolják, hogy egyes töltőpontokat csak meghatározott kör, például taxik vehessenek igénybe, elkerülve az ütközést a lakossági igényekkel.

Az elektromos taxik elterjesztése akkor merült fel, amikor Szeneczey Balázs átadta a Főtaxi reptéri töltőpontját.

Volt egyeztetés, vagy sem?

A főpolgármester-helyettes azt is elmondta a Napi.hu-nak, hogy előzetesen megkérdezték a taxis vállalkozások képviselőit és ők nem jelezték, hogy az elképzelés megvalósíthatatlan lenne.

Ennek némiképp ellentmond, hogy a lapunk által megkérdezett szervezetek és cégek csak a sajtóból halottak a tervezetről és egyeztetésen egyik szervezeti vezető sem vett részt.

Csak a médiából, egy elektromos töltőállomás átadása kapcsán hallottam – Szeneczey urat idézve – egy félmondatot az ügyről – fogalmazott Tamás Miklós, a City Taxi Fuvarszervező Szövetkezet elnöke. Az egyeztetés kezdeményezését köszönettel vennék.

Tamás Miklós szerint az időpont nagyon korai, a kocsik drágák, a hatótávolságuk nem éri el a 250 kilométert. A Tesla Model S tudná teljesíteni a kritériumokat, de egy ilyen autó 20-25 millió forint.

Megkérdeztük az NGM-et, hogy nem tartják-e túl rövidnek a határidőt, illetve folytattak-e egyeztetéseket a taxis szervezetekkel. Amint válaszolnak, a cikket frissítjük.

A szakember szerint ugyanakkor elfogadhatóbb lenne a javaslat, ha a 1,5 milliós jelenleg is elérhető állami kedvezmény mellett elengednék az autók áfáját, a droszthasználati díjat és a város is hozzájárulna a járműcseréhez. Az átállás csak fokozatosan és önkéntes alapon történhet.

Jövőre több mint ezer autót kell lecserélni, miután euró 5-ös normájú motorral lehet majd taxizni 2018. január 1-től – mondta Fárbás Tibor, a 6×6 Taxi és a Taxi 2000 üzletágvezetője. Így kérdéses, hogy mit kezdenek azok a vállalkozók, akik a 6 éves kocsijukat kényszerülnek majd „kidobni” az új  szabályozás miatt. Ők sem szeretnének a törekvések útjába állni, de az időzítés nem optimális.

Nem volt egyeztetés a témában Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke szerint sem. A tervezetet nem tudják támogatni, mert az óriási terhet róna a taxisokra, akik nagyon sokat tettek az autópark fiatalítása érdekében az elmúlt években. Míg 2013 előtt a taxik átlagéletkora 13-14 év volt, jelenleg ez 6-7 év, amelyre még soha nem volt példa.

Amikor felmerült, hogy ki kell vezetni az euró 5-ösnél alacsonyabb besorolású autókat, arra 5 éves türelmi időt kaptak a taxisok. Most a döntéshozóknak meg kéne elégedniük ezzel – mondta Metál Zoltán.

Nem tud egyeztetésről Dudás Zoltán, a Budapesti kereskedelmi és Ipari Kamara Közlekedés, szállítás, szállítmányozás osztályának elnöke sem. A szakember szintén a töltőinfrastruktúra és az autóválaszék hiányát hozza fel problémaként. Ráadásul jelenleg egy klímát és fűtést is aktívan használó taxi hatótávolság 100 kilométernél is kevesebb lehet, így ha spórolásra kényszerítik a taxisokat, akkor ezzel csak azt érik el, hogy korlátozni fogják a kényelmi szolgáltatásokat.

Csak a médiából értesült a tervről a Taxify is. Szerintük a jelenlegi töltőinfrastruktúra nem teszi lehetővé a megvalósítást és jelenleg nincs olyan kocsi a piacon, amely megfelelne az igényeknek.

 

Forrás: Napi.hu


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés