Kiszállt, de elfelejtett egy fontos dolgot az M0-son kigyulladt autó sofőrje

„Menet közben kigyulladt nemrég egy jármű az M0-ás autóúton Csömör térségében, szerencsére sikerült lehúzódnia a sofőrnek.

Egy aprócska probléma volt csak, hogy elfelejtette vagy nem tudta behúzni a kéziféket, így pár perc után a kocsi lángolva begurult a sávok közé. Mint kiderült, a kocsit éppen elhozta a sofőr egy vásárlásból, nem is volt még átíratva és a végén el is hagyta a helyszínt…

A második esetnél a szigetszentmiklósi mérnökségünk egyik művezetője füstöt vett észre, először azt hitte, hogy a leállósávon tartózkodó autó gyulladt ki, de ahogy közelebb ért látta, hogy a rézsű ég, a nála lévő poroltóval sikerült megfékezni a lángokat és a kiérkező BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság segítségével elkerülték a nagyobb bajt.”

– közölte a Magyar Közút.

Hirdetés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kirepült a parkolóház harmadik emeletéről. Fék helyett a gázt nyomta

    Kirepült a parkolóház harmadik emeletéről. Fék helyett a gázt nyomta


  • Tragikus baleset történt. Kamion és személyautó ütközött össze. Az autó vezetője életét vesztette

    Tragikus baleset történt. Kamion és személyautó ütközött össze. Az autó vezetője életét vesztette


  • Nem kis sebességgel nekiment az autónak a biciklis, majd elszelelt

    Nem kis sebességgel nekiment az autónak a biciklis, majd elszelelt


  • Rendőrmotorosok kamerája rögzítette: Menekültek az állatok a magas vízállás miatt

    Rendőrmotorosok kamerája rögzítette: Menekültek az állatok a magas vízállás miatt


  • Driftelt a körforgalomban, miatta blokkolhatta a forgalmat a BMW-s

    Driftelt a körforgalomban, miatta blokkolhatta a forgalmat a BMW-s


  • Óriási beruházás: Felújítják, kibővítik a Ferihegyi repülőtérre vezető utat

    Óriási beruházás: Felújítják, kibővítik a Ferihegyi repülőtérre vezető utat


  • Megállt, a kamion elkapta a jobb hátulját, majd az árokba hajtott

    Megállt, a kamion elkapta a jobb hátulját, majd az árokba hajtott


  • Alaposan berágott az óvoda kerítésére Óbudán egy sofőr

    Alaposan berágott az óvoda kerítésére Óbudán egy sofőr


  • Megkaptuk a videót az esetről: Így akadt fenn a teherautó az M1-es egyik felüljáróján

    Megkaptuk a videót az esetről: Így akadt fenn a teherautó az M1-es egyik felüljáróján


  • Felnyitott platója miatt fennakadt az M1-es egyik felüljáróján egy teherautó

    Felnyitott platója miatt fennakadt az M1-es egyik felüljáróján egy teherautó


  • Hatalmas sebességgel száguldott a forgalommal szemben az M30-ason egy ámokfutó sofőr

    Hatalmas sebességgel száguldott a forgalommal szemben az M30-ason egy ámokfutó sofőr


  • Büntetőfékezés miatt történt baleset az M7-esen

    Büntetőfékezés miatt történt baleset az M7-esen


  • Kocsi volt a jeled oviban, kedvenc filmed A szállító? Itt a lehetőség, hogy azt csináld, amit szeretsz!

    Kocsi volt a jeled oviban, kedvenc filmed A szállító? Itt a lehetőség, hogy azt csináld, amit szeretsz!


  • Elévágott a taxis, rálökte a villamospályára az autót a Nagykörúton

    Elévágott a taxis, rálökte a villamospályára az autót a Nagykörúton


  • Még a KRESZ-t is módosítani kellett az árvíz miatt

    Még a KRESZ-t is módosítani kellett az árvíz miatt