Kirúgták, ezért egy zártszelvénnyel előbb bántalmazta főnökét, majd a vasdarabot egy parkoló autó szélvédőjébe állította egy férfi

Emberölés és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete, valamint rongálás vétsége miatt emelt vádat a Veszprém Megyei Főügyészség egy 35 éves férfival szemben, aki 2019 júliusában egy vasból készült zártszelvénnyel ütötte fejbe főnökét Ajkán, miután az felmondott neki, majd a cégvezető helyettesét is bántalmazta, végül a vasrudat egy parkoló autó szélvédőjébe állította.

A vádirat szerint az elkövetővel szemben több kifogás is felmerült a munkahelyén, amely arra indította a társaság vezetőjét, hogy megváljon tőle. A cégvezető ezért az irodájába hívta a vádlottat, ahol a felmondás közlésekor a helyettese is jelen volt. Miután a férfi meghallotta, hogy megszüntetik a munkaviszonyát, felugrott a székről és indulatosan közölte főnökével, hogy „Ha engem kirúgsz, akkor itt vér fog folyni!”, majd az iroda ajtaját kicsapva, kifutott az udvarra, és ott fel-alá sétált.

A sértettek mintegy tíz percen át figyelték a vádlottat, végül a cégvezető, annak reményében, hogy megnyugtathatja, úgy döntött, megpróbál vele beszélni.

Az elkövető azonban ellenségesen reagált, és felszólította a két férfit, hogy ne menjenek hozzá közelebb, a raktár fala mellől pedig felkapott egy több mint 5 kilós, 131 centiméter hosszú, vasból készült zártszelvényt, melyet ütésre emelve, megindult a főnöke felé.

A sértett „Mit csinálsz!” kiáltással próbálta megállítani, ám a vádlottat ez nem tartotta vissza, s azt kiabálva, hogy „Most megöllek!”, a zárszelvénnyel a sértett feje irányába sújtott.

A férfi elmozdult az ütés elől, és a kezével próbált védekezni, ám a vasrúd így is eltalálta a fejét, melynek következtében az aszfaltra esett és eszméletét vesztette. A vádlott az ütés lendülete miatt átesett a sértetten és maga is az aszfaltra zuhant, a zártszelvényt pedig kiejtette a kezéből. A cégvezető helyettese ekkor próbálta lefogni, ám a férfi kiszabadult a szorításából, és a sértettet többször ököllel arcon ütötte. A férfi a sorozatos ütésektől, melyeknek csak egy részét tudta kivédeni, elesett, a vádlott pedig tovább ütötte.

Miután a bántalmazással felhagyott, a zártszelvényt felkapta a földről, s azt egy hat méterrel arrébb parkoló személygépkocsi szélvédőjébe állította bele, úgy, hogy a vasdarab az utasoldali ülésnél állt meg.

Hirdetés

A bántalmazás következtében a cégvezető nyolc napon túl gyógyuló fejsérüléseket, míg munkatársa nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, ám védekezésük nélkül a bántalmazás mindkettőjük esetében súlyosabb következményekkel is járhatott volna.

Az ügyészség vádiratában az elkövetővel szemben börtönbüntetés kiszabására tett indítványt az ügyben eljáró Veszprémi Törvényszéknek.

Forrás: ugyeszseg.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával

    Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával


  • Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…

    Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…


  • Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya

    Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya


  • Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból

    Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból


  • Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom

    Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom


  • Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett

    Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett


  • Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők

    Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők


  • Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön

    Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön


  • Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel

    Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel


  • Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel

    Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel


  • Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben

    Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben


  • Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában

    Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában


  • Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé

    Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé


  • Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült

    Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült


  • Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán

    Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán