Kínában már nem (csak) az elektromos autó az első számú célkitűzés

A tervek szerint 2020-ra, vagyis két év múlva már a mesterséges intelligencia dominálna az utakon.

Úgy tűnik, nem az elektromos autó az egyetlen technológia, amiben szeretne a világ vezetőjévé válni Kína. A távol-keleti ország tervei szerint 2020-ra, vagyis két év múlva már az újonnan eladott autók 90 százalékában lesz majd mesterséges intelligencia – számolt be róla a Retures.

A mesterséges intelligencia fejlesztésében már most is elképesztően nagy a verseny az országok között. Hogy ez mennyire komoly dolog, azt jól mutatja, hogy Vlagyimir Putyin tavaly például úgy nyilatkozott, az fogja uralni a világot, aki a mesterséges intelligenciát is. Márpedig Kína terve nem más, mint hogy 2025-re vezető szerepet töltsenek be a világon a mesterséges intelligencia terén.

Kína vezetése szerint ehhez nagy mértékben járulhatnak hozzá az okosautók. Mindehhez egy komoly, vezeték nélküli infrastruktúrát építenének ki 2020-ra, ami a nagyvárosok, valamint az autópályák 90 százalékát lefedné.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20180108_kina_mesterseges_intelligencia_auto

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Felnyílt a sorompó, majd jött a vonat

    Felnyílt a sorompó, majd jött a vonat


  • Menekült a 19 éves sofőr. Majdnem elgázolt egy gyalogost

    Menekült a 19 éves sofőr. Majdnem elgázolt egy gyalogost


  • Eljárás indult bűncselekmény miatt. Kiskorú veszélyeztetése a közlekedésben -Dr. Herpy Jogi vélemény

    Eljárás indult bűncselekmény miatt. Kiskorú veszélyeztetése a közlekedésben -Dr. Herpy Jogi vélemény


  • Fél Magyarországon havazhat Pénteken. Felszereltetted már a téli gumit?

    Fél Magyarországon havazhat Pénteken. Felszereltetted már a téli gumit?


  • Pusztított a Zsiguli, pedig épphogy csak hozzáért a másik autóhoz. Piroson hajtott át a sofőr

    Pusztított a Zsiguli, pedig épphogy csak hozzáért a másik autóhoz. Piroson hajtott át a sofőr


  • Új szabályok érkezhetnek a műszaki vizsgáknál

    Új szabályok érkezhetnek a műszaki vizsgáknál


  • Három kamion és egy kisteherautó tört össze az M5-ösön. Személyi sérülés is történt

    Három kamion és egy kisteherautó tört össze az M5-ösön. Személyi sérülés is történt


  • Letöltendő börtönt kér az ügyészség az Árpád hídi gázolóra

    Letöltendő börtönt kér az ügyészség az Árpád hídi gázolóra


  • Elgázolta a zebrán átkelő fiatal lányt a 17. kerületben. Kamera rögzítette

    Elgázolta a zebrán átkelő fiatal lányt a 17. kerületben. Kamera rögzítette


  • Akkora tüzet okozott a felbőszült nő, hogy maga is meglepődött. Lángoltak az autók

    Akkora tüzet okozott a felbőszült nő, hogy maga is meglepődött. Lángoltak az autók


  • Kisodródott, majd árokba csapódott a figyelmetlen sofőr

    Kisodródott, majd árokba csapódott a figyelmetlen sofőr


  • Totálkárosra tört egy több tíz millió forintos luxusautót az önjelölt tesztvezető

    Totálkárosra tört egy több tíz millió forintos luxusautót az önjelölt tesztvezető


  • Kamion szakította át a szalagkorlátot. Lezárták az M3-ast

    Kamion szakította át a szalagkorlátot. Lezárták az M3-ast


  • Hatalmas csőtörés történt Budapesten. Az utcákat is elárasztotta a víz

    Hatalmas csőtörés történt Budapesten. Az utcákat is elárasztotta a víz


  • Lezuhant az útról, szörnyethalt a vétlen sofőr

    Lezuhant az útról, szörnyethalt a vétlen sofőr