Kiírták a tendert: Autómentes lesz a Városliget és a Hősök tere is

Autómentes lesz az új Városliget, a sétány kialakítására már ki is írták a tendert – osztotta meg a hírt Vitézy Dávid a Facebookon.

Mivel az M3-as autópálya bevezető szakasza a Városliget közepén vezet keresztül, így a Budapest történelmi parkját kettészelő Kós Károly sétányon ma akkora forgalom, mint a Petőfi hídon. A Városliget megújításával ezen változtatni kell, Budapest első számú közparkjának autómentesítése a Kormány célja, melyet a Fővárosi Önkormányzat is támogat – ovasható a bejegyzésben.

A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) javaslatát elfogadva a Kormány ezért 2020 nyarán úgy döntött, hogy a Kós Károly sétányt lezárja az autóforgalom elől, és a Városligetet teljes egészében a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak adja át.

Tavaly év eleje óta zajlik a Városliget autómentesítését szolgáló közlekedési fejlesztések előkészítése. Készül a Szegedi út vonalában Rákosrendező fölött átívelő új közúti, villamos, gyalogos és kerékpáros kapcsolatokat biztosító új híd tervezése, 1500 férőhelyű új P+R tervezése a Mexikói útnál és sok kisebb Városliget környéki forgalomtechnikai beavatkozás terveinek az elkészítése – írja Vitézy

Az alábbi célokat jelölték ki:

  • Teljesen autómentessé válik a Városliget, lezárják az autóforgalom elől a Kós Károly sétányt és csúcsidőn kívül az Állatkerti körutat is. A forgalmi korlátozás a trolibuszokat nem érinti.
  • Teljesen autómentes lesz a város ikonikus történelmi tere, a Hősök tere, mind a Műcsarnok, mind a Szépművészeti Múzeum előtt.
  • Megszűnik a felszíni parkolás a Városligetben (az Állatkerti körút egy rövid szakaszát kivéve), a célforgalmi parkolási igényeket a Liget Budapest projektben épült, nemrég megnyílt új Dózsa György úti mélygarázs és a tervezett új Mexikói úti P+R látja el.
  • Az M3-as autópálya felől érkező autóforgalom számára összesen 1500 férőhelyes új P+R-parkoló (részben a Kisföldalatti végállomásánál, részben a közúti csomópontban, annak átépítésével) épülhet az M3 autópálya-bevezető – Hungária gyűrű – Mexikói út csomópontjában, a Mexikói úti Kisföldalatti-végállomásnál. A külső kerületekből és az észak-pesti elővárosokból érkezők így sokkal könnyebben válthatnak majd az autóról kisföldalattira, villamosra vagy trolibuszra, sőt a jövőben akár vasútra is.
Hirdetés

A Liget északi határán létesülő Mexikói úti P+R-parkolóházak egyaránt csökkentik majd az átmenő- és a célforgalmat is. Egyrészt a Mexikói úti busz- és trolimegállónál ma is P+R-ként használt területére építhető parkolóház az M1 kisföldalatti végállomásánál, másrészt az M3-as sztrádabevezető végcsomópontjának ágai közé emelhető ilyen épület. A parkolóházakból jó lehetőséget kínál a kisföldalatti, a trolibusz és az 1-es villamos a továbbutazásra, természetesen ehhez szükséges a gyalogos- és kerékpáros kapcsolatrendszer átfogó fejlesztése is, mind az átszállások elősegítésére, mind a Városliget elérésének javítására.

A parkolóházakat és megközelítésüket mindenképp a kisföldalatti esetleges meghosszabbítását és új Hungária körúti állomását is figyelembe véve kell megtervezni. A tervezett épületek elhelyezkedésükből adódóan városkapu funkciót töltenek be, az építészeti arculat megfogalmazására a tervezés során külön gondot fordítnak.

  • Új közúti és villamosfelüljáró tervezését kezdte meg 2021-ben a BFK a Nagy Lajos király útja és a Szegedi út vonalában, a váci vasútvonal és Rákosrendező fölött. Az új felüljáró összeköti Zuglót Angyalfölddel. Az új villamoskapcsolat pedig a 3-as villamos-körgyűrű folytatását jelenti majd Angyalföld felé. A Rákosrendező déli végén tervezett közúti híd villamossal, kerékpársávokkal, járdákkal fogja összekötni a két városrészt, segítve a közlekedésüket, és tehermentesítve a Hungária körutat. A koncepciótervek elkészültek, Angyalföld és a Főváros támogatását és észrevételeit már megkapták, Zugló képviselőtestülete rövidesen dönt a kérdésben, ez után folytatódik a tervezés. A Szegedi út vonalában tervezett felüljárót a BFK azt szem előtt tartva tervezteti meg, hogy ne szolgálja az M3 felől érkező forgalom átáramlását Angyalföld és Zugló belseje felé, az ott élő emberek lakóterületeire. Ezért a vasúti sínek keresztezése mellett lehajtó épül, amely a vasúttal párhuzamosan vezeti el az autókat. Az új híd áttételesen járul hozzá a Városliget forgalomcsillapításához a Hungária körút tehermentesítése révén.

Az M3-as autópályán a térségbe érkező autók számának csökkentésére és első lépésben a forgalomnövekedés megállítására természetesen ezek az intézkedések önmagukban nem elégségesek. Ezért az északkeleti régió vasútvonalainak (veresegyházi, hatvani vonal, gödöllői hév) fejlesztésével, az agglomerációs megállókban és állomásokban létesülő P+R-parkolókkal együtt kell ezeket az intézkedéseket megvalósítani – írja Vitézy.

Forrás:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón

    A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón


  • Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót

    Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót


  • 17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin

    17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin


  • Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében

    Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében


  • Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren

    Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren


  • Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett

    Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett


  • Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó

    Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó


  • Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr

    Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr


  • 250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége

    250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége


  • Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben

    Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben


  • Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették

    Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették


  • Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél

    Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél


  • Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban

    Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban


  • Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit

    Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit


  • Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén

    Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén