Kihívás az elektromos autók oltása! Mostantól sokkal több helyen új e-oltólándzsával is próbálkozhat a Katasztrófavédelem

Az elektromos járművek akkumulátorainak tűzoltására összesen 13 e-oltólándzsa készletet szerzett be a 31 ezer kilométernyi országos közutat kezelő Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a hazai autópályák jelentős részét üzemeltető Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Az oltólándzsákat a társaságok a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak adományozták, ezzel közel megduplázva a meglévő készletet és tovább növelve a közlekedésbiztonságot.

Egyre többen választják itthon is a plug-in hibrid vagy teljesen elektromos járműveket. A környezetbarát járművek terjedésével párhuzamosan az utóbbi években többször is előfordult, hogy egy égő elektromos jármű okozta robbanásveszély miatt akár több órára is le kellett zárni egy-egy útszakaszt, ezzel jelentős fennakadást okozva a közlekedésben.

Az e-oltólándzsa készletek azonban a hagyományos tűzoltási módszerhez képest az elektromos járművek oltási folyamatát jelentősen lerövidítik, így a mentési munkálat sokkal hatékonyabban mehet végbe, rövidebb ideig tarthatnak ilyen eseteknél a korlátozások, ami így nagyban növelheti a közlekedésbiztonságot és egyúttal lerövidítheti a torlódások idejét.

Hirdetés

Fotó: Bpiautósok.hu

Az e-oltólándzsáknak – melyek olyan anyagból készültek, hogy azok az extrém magas hőt is képesek elviselni – köszönhetően az elektromos járművek akkumulátor csomagját könnyen és gyorsan átszúrhatják a szakemberek, így azon keresztül gyorsabban és hatékonyabban tudják bevezetni a vizet, hogy azt lehűthessék és az esetleges robbanásveszélyt megakadályozzák. Ezt az ünnepélyes átadó események a tűzoltók is szimulálták a Magyar Közút dunakeszi mérnökségén.

Fotó: Bpiautósok.hu
Fotó: Bpiautósok.hu

A katasztrófavédelem munkatársai eddig vármegyénként egy ilyen eszközzel rendelkeztek. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a meglévő állományhoz 5, míg az MKIF Zrt. 8 újabb eszközzel járult hozzá, ezzel közel megduplázva ezen készletet.

Az ünnepélyes átadón a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot Fülep Zoltán tű. dandártábornok, az MKIF Zrt.-t Kertesi Tamás vezérigazgató-helyettes, míg a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Szilvai József Attila vezérigazgató képviselte.

Hirdetés
Fotó: Bpiautósok.hu
Fotó: Bpiautósok.hu

Volt már, hogy kellett volna:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…

    Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…


  • Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya

    Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya


  • Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból

    Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból


  • Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom

    Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom


  • Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett

    Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett


  • Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők

    Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők


  • Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön

    Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön


  • Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel

    Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel


  • Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel

    Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel


  • Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben

    Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben


  • Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában

    Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában


  • Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé

    Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé


  • Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült

    Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült


  • Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán

    Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán


  • Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán

    Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán