Kigyulladt a visegrádi Silvanus Hotel. Nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók

Kigyulladt és teljes terjedelmében ég a visegrádi Silvanus Hotel negyedik szintje, a Feketehegy utcában – írja a katasztrófavédelem.

A lángok már a tetőszerkezetre is átcsaptak helyenként – mondta Csámpai Attila, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, hozzátéve: a tűzoltók a legmagasabb riasztási fokozatnak megfelelő erőkkel, több vízsugárral oltanak, és igyekeznek megakadályozni a tűz továbbterjedését.

Jelenleg 200-300 négyzetméteres részt érint a tűz, a szállodában 200 vendég tartózkodott – közölte

Az Index egyik olvasója beszámolt róla, hogy a lángok olyan hatalmasra csaptak, hogy azokat a folyó túlpartjáról is látni lehetett. Egy másik beszámoló szerint a túloldalról reggel 6 óra óta látni, ahogy az egész Visegrádi-hegyet befedte a füst.

Hirdetés

A visegrádi káresemény helyszínéhez vezető utakat, a Panoráma utat és a Simontornyai utat a rendőrség teljes szélességében és hosszában lezárta. Úgy tudjuk, hogy a falu belterületéről sem lehet megközelíteni a helyszínt, és mindenkit visszafordítanak.

Megkerestük az Országos Mentőszolgálatot is, akik beszámoltak arról, hogy három mentőhelikopter és számos mentőautó érkezett a helyszínre, valamint, hogy az épületet elhagyók számára a Katasztrófavédelem segítségével egy Volánbuszt biztosítottak melegedési lehetőségként.

Az épületből mindenkit kimenekítettek, és egyelőre sérültet sem kellett ellátniuk.

Az M1 tudósítója a helyszínről beszámolt arról, hogy az oltás továbbra is zajlik, azonban a tűzoltók vízhiánnyal küszködnek, ezért a tűzoltóegységek folyamatosan hozzák az utánpótlást. Sajnos a szél sem segíti a munkájukat, de továbbra is megfeszített tempóval dolgoznak.

A csatorna videóján azt lehetett látni, ahogy menekítik ki a szálloda vendégeit. Többen közülük köntösben és törölközőben voltak, mivel hirtelen kellett elhagyniuk a lángoló épületet, ahol a tűz szobáikra is kiterjedt.

Hirdetés

AKKORÁT BÜNTETŐFÉKEZETT A FORD SOFŐRJE, HOGY KI KELLETT TÉRNI A SÁVBÓL:

Akkorát BÜNTETŐFÉKEZETT a Ford sofőrje, hogy ki kellett térni a sávból

Lájkold a videót, ha fontosnak tartod a munkánkat! Köszönjük! Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt. A videón az előzmények is láthatók. A Ford jobbról érkezik, a kamerás autó vezetőjének tehát korábban nem volt konfliktusa a Ford sofőrjével. „Biatorbágy felé haladtunk, amikor egy Ford Focus jobbról bevágott elénk, majd mikor dudáltam, illetve jeleztem neki, hogy baleset veszélyesen megy elkezdett büntetőfékezni.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson

    Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson


  • 720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon

    720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon


  • Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon

    Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon


  • Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan

    Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan


  • Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata

    Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata


  • Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött

    Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött


  • Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége

    Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége


  • Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon

    Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon


  • Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak

    Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak


  • Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál

    Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál


  • 170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla

    170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla


  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták


  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből