Kiestek a kerekek a család kocsija alól, mert a felnitolvaj csak a csavarok kitekeréséig jutott el

Egy férfi előbb kerekeket akart lopni, majd három autót is megpróbált elvinni, hogy hazajusson.

Egy férfi még 2022. március 20-án este saját autójával, abban ismerősével és annak kutyájával érkezett Debrecenbe. A belváros közelében leparkoltak és sétáltatni kezdték a nő kutyáját. Egy idő után a nő a háziállatával együtt visszaült az autóba.

A férfi ekkor magához vett néhány szerszámot, hogy a közelben parkoló autókról ellopja a kerekeket és felniket.

A vádlott hajnali négy óra körül odament az utcán parkoló egyik autóhoz, két kerekét elkezdte kicsavarozni. Miután tíz csavart eltávolított, meggondolta magát és elment, de a csavarokat magával vitte.

Hirdetés

Aznap délelőtt a tulajdonos felesége a kisgyermekükkel együtt beült az autóba, de amint elindultak, a jobb oldali kerekek leestek.
Az autóban utazók nem sérültek meg, de az elkövető tettével veszélyeztette az utasok testi épségét.


KAPCSOLÓDÓ:

A temetőben lopott. Felvette az autó beltéri kamerája – VIDEÓ


A férfi a lopási kísérlet után haza akart menni, de nem találta a leparkolt autóját, ezért elhatározta, hogy feltör egy másikat és azzal megy haza. Az elkövető három autót is megpróbált elvinni, amelyekbe az ablakok betörésével és az ajtó kifeszítésével próbált bejutni. Az autókat nem tudta elvinni, de azokat több helyen is megrongálta.

A debreceni rendőrök a férfit lakossági bejelentés alapján elfogták és őrizetbe vették. A nyomozás során megállapították, hogy a vádlott összesen 470 ezer forint kárt okozott az autók tulajdonosainak, ami nem térült meg. Az ügyészség azt indítványozta, hogy a férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetést szabjanak ki, illetve kötelezzék a sértettek kárának megtérítésére.

Borítókép: illusztráció - police.hu

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében

    Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében


  • Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren

    Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren


  • Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett

    Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett


  • Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó

    Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó


  • Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr

    Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr


  • 250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége

    250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége


  • Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben

    Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben


  • Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették

    Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették


  • Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél

    Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél


  • Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban

    Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban


  • Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit

    Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit


  • Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén

    Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén


  • Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt

    Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt


  • Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!

    Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!


  • Öten megsérültek egy frontális balesetben

    Öten megsérültek egy frontális balesetben