Hirdetés

Dashcam
Kiderült, hogy elhajtott a helyszínről, miután elsodorta a gyermeket autójával
Kiderült, hogy elhajtott a helyszínről, miután elsodorta a gyermeket autójával
Hirdetés

Mint arról tegnap este beszámoltunk, egy olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette, ahogy Szadán egy bordó Mazda sofőrje elsodor egy kisgyermeket egy gyalogátkelőn.

A felvételen jól látszott, hogy a három személy (feltehetőleg az apuka és két gyermeke) a gyalogátkelő egyik oldalánál állt.

A bordó Mazda sofőrje nem elég körültekintően közelítette meg a gyalogátkelőt.

Az egyik gyermek – sajnos elég hirtelen – megkezdte az átkelést. Az autó sofőrje már nem tudott megállni, ezért kerülő manővert alkalmazott. A kisgyermek emiatt az autó oldalának ütközött, ami elsodorta őt a kerékpárral együtt.

A videót elnézve szerencsére nem történt komoly baj az ijedtségen kívül.

A poszt alatti komment szekciót elnézve igencsak megosztó az eset köztetek, ami a felelősség kérdését illeti.

Viszont késő este a Gödöllői Rendőrkapitányságtól sürgős megkeresést kaptunk, amiben az állt, hogy a baleset okozója elhagyta a helyszínt és nagy segítségükre lenne az olvasónktól kapott felvétel.

Hirdetés

Hozzátennénk – és ezt a felvételt beküldő olvasónk is megjegyezte -, hogy a videón látható Tesla kamerarendszere nem kizárt, hogy szintén rögzítette az esetet, ráadásul sokkal közelebbről.

A helyszínről elhajtó sofőrnek tehát jó eséllyel hamarosan a nyomára bukkan a rendőrség!


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés