Kiderült, hogy az egész életedre hatással lehet, ha forgalmas út mellett nőttél fel

Nagy befolyásolással lehetnek a mentális egészségünk alakulására, ha egy forgalmas út mellett növünk fel.

Egy új tanulmány ugyanis azt állítja, hogy ha valaki egy forgalmas út mellett nőtt fel, nagyobb valószínűséggel diagnosztizálják felnőtt korában depresszióval, szorongással és pszichotikus viselkedéssel, mint azokat, akik nyugalmasabb környéken nőttek fel.

Hirdetés

A szóban forgó, JAMA Network Openben publikált tanulmány készítői több mint 9000 gyermek adatait elemezték az Egyesült Királyságban, a résztvevők mind az 1990-es évek elején születtek, azonban különböző városi, külvárosi és vidéki területeken nőttek fel. A csapat az elmúlt években többször is megvizsgálta a gyerekeknél a közlekedés okozta lég- és zajszennyezésnek való kitettséget.

Azt találták, hogy azok a gyerekek, akik nagyobb levegő- és zajszennyezésben nőttek fel, 22 százalékkal nagyobb valószínűséggel lettek depressziósak, szorongók és éltek meg pszichotikus élményeket, mint a csendesebb és tisztább területeken élők.

Eredményeink azt sugallják, hogy a korai életkorban, beleértve a születés előtti időszakot is, a levegőszennyezésnek való kitettség fontos szerepet játszik a fiatalok mentális egészségügyi problémáinak kialakulásában – írták a kutatók, majd hozzátették, a környezeti szennyezés mellett a zajexpozíció is ártalmas lehet.

A zajszennyezés ugyanis „fokozhatja a szorongást azáltal, hogy növeli a stresszt és megzavarja az alvást”, emellett „hatással van a kognitív képességekre, ami befolyásolja a koncentrációt az iskolában töltött években”.

A légszennyezésről ráadásul kimutatták, hogy gyulladást okoz az agyban és károsítja a szöveteket, valamint alacsonyabb születési súlyhoz vezethet. Ezek a tényezők növelhetik a mentális egészségügyi problémák, például a depresszió és a szorongás későbbi kialakulásának valószínűségét.

A résztvevőket a terhességtől egészen 12 éves korukig vizsgálták, majd ezt követően megkérdezték 13, 18 és 24 éves korukban a résztvevőket arról, hogy vannak-e pszichotikus élményeik, téveszméik, hallucinációik.

Hirdetés

A 13 és 24 év közötti korosztályban a résztvevők 19,5 százalékának volt pszichotikus élménye, 11,4 százalékuk depresszióról számolt be, és 9,7 százalékuk szorongott.

A kutatás persze csalóka lehet, ugyanis a minta nagysága ellenére csak egy bizonyos korcsoportot és réteget vizsgáltak a kutatók. Az önkéntesek közül 9065 gyermek született 1991. április 1. és 1992. december 31. között, mindannyiuk az Egyesült Királyság déli részén.

A kísérlet eredménye ezen felül amiatt sem tekinthető teljesnek, mivel a résztvevők csak tehetősebb rétegű családból származtak, és az eredményeiket csak 24 éves korukig követték, így nincs adat arról sem, hogy későbbi életük során továbbra is jelentkeztek-e mentális problémák, vagy nagyobb számban fordult-e elő náluk idősebb korukban szorongásos és depressziós tünet.

A teljes cikk az Indexen olvasható el.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Vészfékezett a piros lámpánál, majd tolatott, de mögötte voltak a gyalogosok

    Vészfékezett a piros lámpánál, majd tolatott, de mögötte voltak a gyalogosok


  • Egy körforgalom fogott ki a robotaxin. Hányás lett volna a vége, ha benne ülsz

    Egy körforgalom fogott ki a robotaxin. Hányás lett volna a vége, ha benne ülsz


  • Kigyulladt egy HÉV szerelvény Budapesten

    Kigyulladt egy HÉV szerelvény Budapesten


  • Alaposan móresre tanította a buszsofőr a kamerás autó sofőrjét, aki későn észlelte, hogy ki akar hajtani a buszmegállóból

    Alaposan móresre tanította a buszsofőr a kamerás autó sofőrjét, aki későn észlelte, hogy ki akar hajtani a buszmegállóból


  • Biztatóak a hírek Sallai Nóráról, de a karácsonyt még kórházban tölti

    Biztatóak a hírek Sallai Nóráról, de a karácsonyt még kórházban tölti


  • Csúnya baleset történt Budaörsön. Nem kapott elsőbbséget az Audi sofőrje

    Csúnya baleset történt Budaörsön. Nem kapott elsőbbséget az Audi sofőrje


  • Frontálisan ütközött teherautóval a 22. kerületben. Azonnal meghalt

    Frontálisan ütközött teherautóval a 22. kerületben. Azonnal meghalt


  • Ladával driftelve díszítette fel a fenyőfát Jászapátin

    Ladával driftelve díszítette fel a fenyőfát Jászapátin


  • A trükkös fiúk megpróbáltak túljárni a rendőrök eszén, de nem sikerült

    A trükkös fiúk megpróbáltak túljárni a rendőrök eszén, de nem sikerült


  • Kis híján a tömegbe gázolt az ámokfutó, kerékpársávon hajtó smartos

    Kis híján a tömegbe gázolt az ámokfutó, kerékpársávon hajtó smartos


  • Kisiklott egy villamos Zuglóban. Busszal ütközött a Nagy Lajos király útján

    Kisiklott egy villamos Zuglóban. Busszal ütközött a Nagy Lajos király útján


  • Akkora fényshowt csináltak a hazai Teslások, hogy a holdról is látni lehetett

    Akkora fényshowt csináltak a hazai Teslások, hogy a holdról is látni lehetett


  • Percekig vizsgálta, simogatta a nyílt pálya közepén a szalagkorlátot az M85-ösön

    Percekig vizsgálta, simogatta a nyílt pálya közepén a szalagkorlátot az M85-ösön


  • Hatalmas erővel, szándékosan beletolatott a taxiba a hisztériázó nő Budapesten

    Hatalmas erővel, szándékosan beletolatott a taxiba a hisztériázó nő Budapesten


  • Hatéves kisfiút gázolt el egy terepjáró Hódmezővásárhelyen

    Hatéves kisfiút gázolt el egy terepjáró Hódmezővásárhelyen