Kiderült, erre is jók a szupertraffipaxok

A szupertaffipaxok működésével kapcsolatban sokan szkeptikusak, mondván, azt lényegében csak sebességmérésre használja a rendőrség. Az eszközök azonban másra is jók-írja a napi.hu

Körözött személygépkocsi haladt át csütörtökök egy Véda ellenőrző kapu kamerája alatt Hajdú-Bihar megyében – írja a rendőrség a Police.hu oldalon.

A 4-es főúton haladó gépkocsi Téglás irányába tartott tovább, ezért a Hajdú-Bihar Megyei Tevékenység-irányítási Központ munkatársai azonnal értesítették a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kollégákat.

Az ügyeletes tisztek feltérképezve a jármű további haladási útvonalát, járőröket irányítottak Újfehértó külterületére. A rendőrök a 4-es főúton ellenőrizték az autó utasait, akikről kiderült, hogy a hódmezővásárhelyi rendőrkapitányságon több rendbeli „trükkös” lopás elkövetése miatt körözik őket.

A Véda-rendszer egyébként rá is szorul arra, hogy pozitív hírek jelenek meg róla, hiszen a magyar baleseti statisztikák nem igazán igazolták vissza a szükségességét az elmúlt évben.

Tavaly 1,8 százalékkal több baleset végződött halállal vagy sérüléssel. Ez 16 628 esetet jelent. Ezen belül a halálos balesetek száma (585) 3,4 százalékkal csökkent, a súlyosaké (4911) stagnált, míg a könnyebbeké (10 833) 2,9 százalékkal nőtt. 2017-ben 3,8 százalékkal csökkent a balesetek száma.

Igazán akkor lehetne megítélni, mennyire sikeres a rendszer, ha kiderülne, hogy

  • az ország mely pontján fordult elő a legtöbb és legsúlyosabb szabálysértés, amelyeket a rendszer rögzített,
  • ha az ügyeket országos szinten lehetne összevetni,
  • elárulná a rendőrség, hogy milyen távolságból tudnak értékelhető felvételt készíteni az eszközök,
  • lennének lokális baleseti statisztikák a fix kamerák környékén.

Ezeket azonban a rendőrség vagy titkolja, vagy nem gyűjt adatokat.

Címlapkép: MTI Fotó/Czeglédi Zsolt.

Forrás: http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/kiderult_erre_is_jok_a_szupertraffipaxok.651847.html

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Hatalmas balesetet rögzített egy kamera. Szalagkorlátnak rohant, majd felborult egy autó

    Hatalmas balesetet rögzített egy kamera. Szalagkorlátnak rohant, majd felborult egy autó


  • Törtek az autók a Váci úton. Nem működött a jelzőlámpa

    Törtek az autók a Váci úton. Nem működött a jelzőlámpa


  • Nem tudott megállni a villamos, telibe verte a Mercedest

    Nem tudott megállni a villamos, telibe verte a Mercedest


  • A hóban, az M1-es leállósávjában cserélte télire a nyári gumikat

    A hóban, az M1-es leállósávjában cserélte télire a nyári gumikat


  • Óriás tahót rögzített egy fedélzeti kamera Budakalászon

    Óriás tahót rögzített egy fedélzeti kamera Budakalászon


  • Megszüntetné Karácsony a zöld rendszámos autósok ingyenes parkolását is. Új parkolási „rendszerváltó csomagot” nyújtott be

    Megszüntetné Karácsony a zöld rendszámos autósok ingyenes parkolását is. Új parkolási „rendszerváltó csomagot” nyújtott be


  • Túl olcsónak tartják a parkolási díjakat Budapesten. Szerintük 44-55%-os díjemelés lenne ideális

    Túl olcsónak tartják a parkolási díjakat Budapesten. Szerintük 44-55%-os díjemelés lenne ideális


  • Felnyílt a sorompó, majd jött a vonat

    Felnyílt a sorompó, majd jött a vonat


  • Menekült a 19 éves sofőr. Majdnem elgázolt egy gyalogost

    Menekült a 19 éves sofőr. Majdnem elgázolt egy gyalogost


  • Eljárás indult bűncselekmény miatt. Kiskorú veszélyeztetése a közlekedésben -Dr. Herpy Jogi vélemény

    Eljárás indult bűncselekmény miatt. Kiskorú veszélyeztetése a közlekedésben -Dr. Herpy Jogi vélemény


  • Fél Magyarországon havazhat Pénteken. Felszereltetted már a téli gumit?

    Fél Magyarországon havazhat Pénteken. Felszereltetted már a téli gumit?


  • Pusztított a Zsiguli, pedig épphogy csak hozzáért a másik autóhoz. Piroson hajtott át a sofőr

    Pusztított a Zsiguli, pedig épphogy csak hozzáért a másik autóhoz. Piroson hajtott át a sofőr


  • Új szabályok érkezhetnek a műszaki vizsgáknál

    Új szabályok érkezhetnek a műszaki vizsgáknál


  • Három kamion és egy kisteherautó tört össze az M5-ösön. Személyi sérülés is történt

    Három kamion és egy kisteherautó tört össze az M5-ösön. Személyi sérülés is történt


  • Letöltendő börtönt kér az ügyészség az Árpád hídi gázolóra

    Letöltendő börtönt kér az ügyészség az Árpád hídi gázolóra