Kibuktatta a briteket, ahogy ez a magyar nő vezet – videó

12 perces videójában annyi szabályt szegett meg, hogy azért 60 büntetőpontot gyűjthetett volna össze. Ez ötször annyi, amennyiért már elvennék a jogosítványát.

A felvételen, amelyből a YouTube-ra is felkerült néhány részlet, jól látszik, hogy sem a nő, sem a mögötte ülő kisgyerek nem csatolta be a biztonsági övet. A nő menet közben többször felveszi a mobiltelefonját, egy alkalommal pedig azért engedi el menet közben a kormányt, hogy kinyisson a kisfiúnak egy pohár üdítőt. Egyszer pedig hosszú másodpercekig igazgatja a sminkjét és a telefonját, ahelyett, hogy az utat figyelné.

A videót az Edinburgh-ban élő magyar nő az ismerősei számára közvetítette a Facebookon. Egyiküket annyira felháborította a viselkedése, hogy elküldte a felvételt egy, a biztonságos közlekedésért dolgozó szervezetnek.

Az esetről beszámoló SWD-nél azt is kiszámolták, hogy ha minden kihágásért megbírságolták volna a nőt, nagyjából 3500 fontot (több mint 1,2 millió forintot) fizethetne.

A brit autós szervezet, a RAC szóvivője szerint minden, a szabályokat betartó sofőrt sokkolna a videó. „A rendőrség remélhetőleg akcióba lép. Azt gyanítom, ez a nő hamarosan busszal fog közlekedni” – tette hozzá.

A nő szűkszavúan ugyan, de nyilatkozott az ügyben. „Tudom, hogy ki tett bejelentést. Remélem, hamarosan jobban lesz, az irigység ugyanis egy betegség. Bárki is próbál lenyomni, az biztos, hogy alattad van” – mondta.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171109_magyar_no_veszelyesen_vezet

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Karácsony előtti ámokfutás a traffipaxba Szolnokon. Drága év vége lesz ez neki valószínűleg

    Karácsony előtti ámokfutás a traffipaxba Szolnokon. Drága év vége lesz ez neki valószínűleg


  • Kétszáz ittas, vagy bedrogozott sofőr fogtak meg egy hét alatt

    Kétszáz ittas, vagy bedrogozott sofőr fogtak meg egy hét alatt


  • Hajmeresztő, amit az M7-esen művelt a Mercedes sofőrje

    Hajmeresztő, amit az M7-esen művelt a Mercedes sofőrje


  • A motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés az M85-ösön

    A motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés az M85-ösön


  • Hatalmas uszály ütközött a Margit híd lábának

    Hatalmas uszály ütközött a Margit híd lábának


  • Dr. Herpy Miklós szerint a gazdagok nevetnek a gyorshajtási büntetéseken. Tett javaslatot rá, hogy ez mitől változna

    Dr. Herpy Miklós szerint a gazdagok nevetnek a gyorshajtási büntetéseken. Tett javaslatot rá, hogy ez mitől változna


  • Buszmegállóban várakozók közé csapódott egy autó Debrecenben

    Buszmegállóban várakozók közé csapódott egy autó Debrecenben


  • 15 kilométeres a dugó az M1-esen. Két baleset is történt

    15 kilométeres a dugó az M1-esen. Két baleset is történt


  • Igencsak meglepte a kukásokat egy suzukis a 16. kerületben

    Igencsak meglepte a kukásokat egy suzukis a 16. kerületben


  • Öt méter mély munkagödörbe zuhant egy autó a 13. kerületben

    Öt méter mély munkagödörbe zuhant egy autó a 13. kerületben


  • Villamosperonra hajtott, két embert elütött egy autó

    Villamosperonra hajtott, két embert elütött egy autó


  • Tóth Gabi sem tetszett neki, aztán rátaláltak a rendőrök az igazira

    Tóth Gabi sem tetszett neki, aztán rátaláltak a rendőrök az igazira


  • „Közúti gyilkosság”, mint vád gyors bevezetését sürgetik Franciaországban

    „Közúti gyilkosság”, mint vád gyors bevezetését sürgetik Franciaországban


  • Összeveszett az asszonnyal. Az autósok felé csapkodott ásóval a dühös férfi

    Összeveszett az asszonnyal. Az autósok felé csapkodott ásóval a dühös férfi


  • Kettőt villantottak rá, már taposott is a fékbe, majd kipattant az autóból. Ilyen miatt ne villogj!

    Kettőt villantottak rá, már taposott is a fékbe, majd kipattant az autóból. Ilyen miatt ne villogj!