Kiborult üdítő miatt büntetőfékezett, majd megverte a másik autóst egy dühös férfi

A Kaposvári Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a kaposvári férfival szemben, aki a vád szerint ámokfutásba kezdett amiatt, mert az előtte haladó autós fékezése miatt utasának kiborult az üdítője.

A vád szerint a vádlott két utast – köztük egy kiskorú gyermeket – szállítva közlekedett a sértett gépkocsija mögött Kaposvár egyik négysávos útján, amikor a sértett észlelte, hogy a megengedett legnagyobb sebességet túllépte, ezért fokozatosan fékezve lassítani kezdte az autóját. A vádlottnak ezért szintén fékeznie kellett, amitől az utasánál levő ital kiborult.

A vádlott emiatt ideges lett, majd a záróvonalon áthaladt, káromkodva a sértett mellé hajtott és megállásra szólította fel.

Miután a sértett ennek nem tett eleget, a vádlott megelőzte, majd „büntetőfékezett” előtte, végül egy körforgalomba ért, ahol a gépkocsijával keresztbe fordult és megállásra kényszerítette a sértettet.

A vádlott ekkor az autójából kiszállt és a sértetti gépkocsihoz ment, annak ajtaját feltépte, a sértettet ököllel arcon ütötte, majd olyan erővel csapta be a gépkocsi ajtaját, hogy a jobb oldali első ülésébe szerelt oldallégzsák működésbe lépett.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a férfival szemben a felfüggesztett börtönbüntetés, pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására, valamint a vádlott pártfogó felügyeletének elrendelésére tett indítványt.

Hirdetés

A fotó a Kaposvári Rendőrkapitányság utólagos helyszíni szemléjén készült arról, hogy a vádlott gépkocsija (melyet egy rendőrségi gépjármű helyettesített) miként kényszerítette megállásra a sértett autóját.

Fotó: ugyeszseg.hu
Forrás: ugyeszseg.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Felébredt és hirtelen berántotta a kéziféket a részeg utas, ám a sofőr sem volt józan. Balesetet szenvedtek

    Felébredt és hirtelen berántotta a kéziféket a részeg utas, ám a sofőr sem volt józan. Balesetet szenvedtek


  • Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton

    Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton


  • Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját

    Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját


  • 11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette

    11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette


  • Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt

    Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt


  • Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást

    Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást


  • Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”

    Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”


  • Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten

    Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten


  • Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok

    Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok


  • Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől

    Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől


  • Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW

    Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW


  • Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben

    Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben


  • A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég

    A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég


  • Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát

    Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát


  • A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt

    A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt