Kialvatlansága miatt nem vette észre, hogy forgalommal szemben haladt teherautójával az M86-os autóúton

A rendőrségre 2021. április 15-én 20 óra 20 perc után több bejelentés érkezett, amelyek szerint az M86-ös számú autóúton a forgalommal szemben halad egy tehergépkocsi Szombathely irányába.

A Beledi Rendőrörs egyenruhásai azonnal a balesetveszélyesen közlekedő jármű felkutatására indultak. A rendőrök – a zsebeházi lehajtó után – az autóút 141. kilométerszelvényében észlelték, amint egy szlovák rendszámú gépkocsi alacsony sebességgel közlekedik a belső sávban a forgalommal szemben. Egy esetleges közlekedési baleset megelőzésének érdekében, a szabálytalanul haladó autót –szolgálati gépjárműveik megkülönböztető fényjelzését használva – a járőrök lekísérték az autóútról a szilsárkányi lehajtón.

A tehergépkocsit vezető 42 éves szlovák férfi az intézkedés során a rendőröknek elmondta, hogy napok óta szinte folyamatosan vezet és kialvatlansága miatt nem érzékelte, hogy a forgalommal szemben hajtott.

A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholteszter negatív értéket mutatott, azonban zavart viselkedése miatt az egyenruhások értesítették a mentőszolgálat munkatársait. Az elvégzett vizsgálat egyéb, a vezetési képességet negatívan befolyásoló szer hatását sem mutatta ki, ezért a rendőrök a sofőrrel szemben helyszíni bírságot szabtak ki.

Hirdetés

Az intézkedés alatt a helyszínre érkezett a gépjárművezetőt alkalmazó vállalkozó, aki átvette a tehergépkocsit.

Forrás: police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • 750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon

    750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon


  • Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán

    Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán


  • A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek

    A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek


  • Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki

    Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki


  • Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?

    Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?


  • Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával

    Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával


  • Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…

    Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…


  • Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya

    Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya


  • Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból

    Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból


  • Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom

    Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom


  • Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett

    Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett


  • Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők

    Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők


  • Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön

    Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön


  • Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel

    Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel


  • Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel

    Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel