Kiakadtak az autósok a 2/A építése miatti értelmetlen sebességkorlátozáson

Kilométereken át kell látszólag indokolatlanul 60-nal haladni, olyan helyeken is, amelyhez csak hónapok múlva kezdenek hozzá.

Baleset-megelőzési szempontok miatt helyeztek ki a 2/A autóúton ott is forgalom lassító táblákat, ahol most még nem végeznek átépítési munkákat – tájékoztatta az InfoRádiót a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője.

Budapest és Vác között most 13,4 kilométer hosszan csak kétszer egy sávon lehet közlekedni. A mostani fejlesztés nyomán a teljes szakasz, 19,6 kilométer egy kétszer két sávos, burkolt leállósávokkal kialakított gyorsforgalmi úttá alakul át. Fótnál új fel- és lehajtó ágak épülnek ki – mondta Kiss Boglárka.

„A tapasztalatuk az, hogy az újonnan bevezetett forgalmi rendek első hónapjaiban van a legtöbb baleset”. Ezért alakítottak ki viszonylag hosszú szakaszon forgalomkorlátozást és terelést.

A fentiek miatt viszont gyakori, hogy az autósok egy darabig betartják a korlátozást, majd dühös előzésbe kezdenek – írja a Napi.hu. Az indokolatlan terelés több szempontból is kontraproduktív – magyarázta a Napi.hu-nak Kőrös András, a Groupama Tanpálya vezető instruktora.

Ha egy magyar autós nem érti a sebességkorlátozás indokát, vagy éppen látja, hogy az felesleges akkor első nap még betartja, a másodikon már bosszankodik, a harmadikon pedig már nem tartja be – tette hozzá  szakértő.

Ez pedig azért nagy baj, mert egy úton az az egyik legnagyobb veszélyforrás, ha a közlekedők sebessége között nagyok a különbségek. Éppen ezért határoznak meg minimális sebességet az autópályákon is – magyarázta Körösi András.

A kép illusztráció.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170918_sebessegkorlatozas_2A

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Biztatóak a hírek Sallai Nóráról, de a karácsonyt még kórházban tölti

    Biztatóak a hírek Sallai Nóráról, de a karácsonyt még kórházban tölti


  • Csúnya baleset történt Budaörsön. Nem kapott elsőbbséget az Audi sofőrje

    Csúnya baleset történt Budaörsön. Nem kapott elsőbbséget az Audi sofőrje


  • Frontálisan ütközött teherautóval a 22. kerületben. Azonnal meghalt

    Frontálisan ütközött teherautóval a 22. kerületben. Azonnal meghalt


  • Ladával driftelve díszítette fel a fenyőfát Jászapátin

    Ladával driftelve díszítette fel a fenyőfát Jászapátin


  • A trükkös fiúk megpróbáltak túljárni a rendőrök eszén, de nem sikerült

    A trükkös fiúk megpróbáltak túljárni a rendőrök eszén, de nem sikerült


  • Kis híján a tömegbe gázolt az ámokfutó, kerékpársávon hajtó smartos

    Kis híján a tömegbe gázolt az ámokfutó, kerékpársávon hajtó smartos


  • Kisiklott egy villamos Zuglóban. Busszal ütközött a Nagy Lajos király útján

    Kisiklott egy villamos Zuglóban. Busszal ütközött a Nagy Lajos király útján


  • Akkora fényshowt csináltak a hazai Teslások, hogy a holdról is látni lehetett

    Akkora fényshowt csináltak a hazai Teslások, hogy a holdról is látni lehetett


  • Percekig vizsgálta, simogatta a nyílt pálya közepén a szalagkorlátot az M85-ösön

    Percekig vizsgálta, simogatta a nyílt pálya közepén a szalagkorlátot az M85-ösön


  • Hatalmas erővel, szándékosan beletolatott a taxiba a hisztériázó nő Budapesten

    Hatalmas erővel, szándékosan beletolatott a taxiba a hisztériázó nő Budapesten


  • Hatéves kisfiút gázolt el egy terepjáró Hódmezővásárhelyen

    Hatéves kisfiút gázolt el egy terepjáró Hódmezővásárhelyen


  • A mélybe zuhant lakóbuszával egy magyar férfi Olaszországban

    A mélybe zuhant lakóbuszával egy magyar férfi Olaszországban


  • A farmosi Jason Statham ablakokat szállított

    A farmosi Jason Statham ablakokat szállított


  • Leugratott az emeletről, miután több autónak nekiment egy elszabadult Tesla Model S

    Leugratott az emeletről, miután több autónak nekiment egy elszabadult Tesla Model S


  • Porsche csapódott egy családi házba Izsákon

    Porsche csapódott egy családi házba Izsákon