Kézben tartott mobillal balesetet videóztak az M7-esen. Súlyos bírságra számíthatnak

Múlt hét kedden baleset történt az M7-es autópályán, amit több autós is igyekezett megörökíteni. Volt, aki csak a csuklójával érintette a kormányt, hogy stabil videót tudjon készíteni, egy másik sofőrt pedig az sem zavarta, hogy jön mögötte egy mentőautó.

Az egyik Mercedes vezetője két kézzel nyúlt ki az ablakon, hogy a lehető legjobb felvételt készíthesse el, más egy hetykén kitartott mozdulattal is beérte. Az autópálya-kezelő múlt heti drónfelvételén jól látni, mekkora dugó alakult ki a bámészkodó sofőrök miatt. Korábban az M0-son is torlódás alakult ki a fotózó sofőrök miatt.

Hirdetés

A bámészkodás és a katasztrófaturizmus önmagában sem nem szabálysértés, sem nem bűncselekmény. Az viszont, hogy valaki menet közben a mobiltelefonját kézben tartva használja, szabálysértés, és most éppen növekedett ennek a bírságnak az összege: akár 80 ezer forintos bírságot is kaphat az, aki kézzel tartott mobiltelefonnal közlekedik.

– mondta az RTL Híradónak Borbély Zoltán közlekedési szakjogász.

Az RTL úgy tudja, az M7-esen telefont használókról készült felvételek alapján a rendőrök 15 autós ellen indítottak szabálysértési eljárást.

Sok esetben fontos, hogy felvétel készül egy baleset kimeneteléről, hiszen bizonyító erővel is bírhat egy adott felvétel, ha a károsultakhoz eljut, ám kiemelnénk, hogy erre a biztonságos eszköz a fedélzeti kamera, ami nem vonja el a vezető figyelmét semmilyen mértékben!

Hirdetés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Biztatóak a hírek Sallai Nóráról, de a karácsonyt még kórházban tölti

    Biztatóak a hírek Sallai Nóráról, de a karácsonyt még kórházban tölti


  • Csúnya baleset történt Budaörsön. Nem kapott elsőbbséget az Audi sofőrje

    Csúnya baleset történt Budaörsön. Nem kapott elsőbbséget az Audi sofőrje


  • Frontálisan ütközött teherautóval a 22. kerületben. Azonnal meghalt

    Frontálisan ütközött teherautóval a 22. kerületben. Azonnal meghalt


  • Ladával driftelve díszítette fel a fenyőfát Jászapátin

    Ladával driftelve díszítette fel a fenyőfát Jászapátin


  • A trükkös fiúk megpróbáltak túljárni a rendőrök eszén, de nem sikerült

    A trükkös fiúk megpróbáltak túljárni a rendőrök eszén, de nem sikerült


  • Kis híján a tömegbe gázolt az ámokfutó, kerékpársávon hajtó smartos

    Kis híján a tömegbe gázolt az ámokfutó, kerékpársávon hajtó smartos


  • Kisiklott egy villamos Zuglóban. Busszal ütközött a Nagy Lajos király útján

    Kisiklott egy villamos Zuglóban. Busszal ütközött a Nagy Lajos király útján


  • Akkora fényshowt csináltak a hazai Teslások, hogy a holdról is látni lehetett

    Akkora fényshowt csináltak a hazai Teslások, hogy a holdról is látni lehetett


  • Percekig vizsgálta, simogatta a nyílt pálya közepén a szalagkorlátot az M85-ösön

    Percekig vizsgálta, simogatta a nyílt pálya közepén a szalagkorlátot az M85-ösön


  • Hatalmas erővel, szándékosan beletolatott a taxiba a hisztériázó nő Budapesten

    Hatalmas erővel, szándékosan beletolatott a taxiba a hisztériázó nő Budapesten


  • Hatéves kisfiút gázolt el egy terepjáró Hódmezővásárhelyen

    Hatéves kisfiút gázolt el egy terepjáró Hódmezővásárhelyen


  • A mélybe zuhant lakóbuszával egy magyar férfi Olaszországban

    A mélybe zuhant lakóbuszával egy magyar férfi Olaszországban


  • A farmosi Jason Statham ablakokat szállított

    A farmosi Jason Statham ablakokat szállított


  • Leugratott az emeletről, miután több autónak nekiment egy elszabadult Tesla Model S

    Leugratott az emeletről, miután több autónak nekiment egy elszabadult Tesla Model S


  • Porsche csapódott egy családi házba Izsákon

    Porsche csapódott egy családi házba Izsákon