Ketten meghaltak Verőcénél, amikor egy szállodahajó ütközött egy kisgéphajóval Verőcénél

Halálos hajóbaleset történt Verőcénél, ahol információk szerint egy szállodahajó ütközött egy másik kisgéphajóval szombat éjjel. Előzetes jelentések szerint ketten meghaltak, és öten eltűntek a baleset következtében. A hatóságok csaknam 90 emberrel és 31 techniakai eszközzel keresik az eltűnt utasokat.

A köztelevízió tájékoztatása szerint Verőcénél egy kisgéphajó ütközött egy szállodahajóval. Ketten meghaltak – egy férfi és egy női holttestet sodort partra a víz Verőcénél és a megyeri hídnál –, és öten eltűntek a balesetben.

Szombat éjszaka, néhány perccel éjfél előtt jelzés érkezett a katasztrófavédelemhez, hogy Verőce közelében esetleges hajóbaleset történt, a szentendrei, a váci és fővárosi hivatásos és önkéntes tűzoltókat is a helyszínre riasztották a Pest vármegyei katasztrófavédelem tájékoztatása szerint.

EGY VÉRZŐ FEJŰ, OLASZUL BESZÉLŐ FÉRFIT TALÁLTAK A 12-ES FŐÚT MELLETT, VERŐCE MAGASSÁGÁBAN, ONNAN GONDOLTÁK, HOGY HAJÓBALESET TÖRTÉNHETETT.

Hirdetés

Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kisgéphajón, amellyel a szállodahajó ütközött, összesen nyolcan utaztak. Ők mind felnőttek, közülük ketten meghaltak, és öten eltűntek. Három férfi és két női utast jelenleg is keresnek.

Az eltűnteket motorcsónakokkal és drónokkal is keresik, a szállodahajót Komáromnál állították meg, a jármű oldala sérült volt. A kisgéphajót a Megyeri hídnál vontatták partra.

A rendőrség több ember halálát okozó vízi közlekedés veszélyeztetése miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. 87 egységgel és 31 technikai eszközzel keresik jelenleg az eltűnteket.

A köztévé helyszíni tudósítója közölte, hogy a Komáromban megállított hajó egy 109 méteres, 110 ember befogadására képes svájci szállodahajó, amelynek a végső úticélja nem Komárom volt, nagy valószínűséggel elhagyta volna az országot.

Hirdetés

Nem hivatalos információk szerint senki nem sérült meg az utasok közül – azt nem erősítették meg, hogy hányan utaztak a fedélzeten –, a szakemberek ugyanakkor dolgoznak a helyszínen.

Az OMSZ is megszólalt

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) vasárnap az MTI megkeresésére azt közölte: a mentőket szombat este egy Verőce és Vác közötti helyszínre riasztották, ahol egy partra jutott férfit láttak el. A férfi fejsérülést, kulcscsontsérülést, sebeket, zúzódásokat szenvedett, helyszíni ellátás után sürgősségi osztályra szállították.

Ezen a helyszínen egy férfi halálát is megállapították

– tudatta az OMSZ.

A rendőrség tájékoztatása szerint Verőcétől délre a Duna-parton egy férfi, majd órákkal később a Megyeri hídnál egy női holttestet, továbbá egy sérült kis géphajót találtak. A rendőrök megállapították, hogy az érintett időszakban a térségben egy szállodahajó tartózkodott, amelyet Komáromnál megállítottak, és megállapították, hogy az oldala sérült.

Dóka Imre, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője vasárnap délben az MTI-vel, hogy a vasárnap reggeli adatok szerint a fővárosból, Pest vármegyéből (Vác, Szentendre, Szigetszentmiklós, Érd, valamint a FER tűzoltóság kishajója) és Bács-Kiskun vármegyéből (Baja), valamint az OKF állományából a hivatásos katasztrófavédelem csaknem 90 emberrel és 31 technikai eszközzel vesz részt a keresésben.

A hivatásos egységek munkáját önkéntes tűzoltó-egyesületek és önkéntes mentőszervezetek támogatják. A Pest Vármegyei Kutató-mentő Szolgálat, Bács-Kiskun vármegyéből a Petőfi Mentőcsoport két búvára, a Leányfalu Önkéntes Tűzoltó Egyesület, illetve a Lupai Önkéntes Tűzoltó Egylet több tagja is részt vesz a kutatásban – ismertette a szóvivő.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltóhajója vasárnap kora reggel a Megyeri híd közelében megtalálta a vízen úszó roncsot, amelyet az újpesti kikötőbe vontatott. A jármű maradványait a rendőrség és a közlekedési hatóság vizsgálja

– tudatta Dóka Imre.

A kutatás-mentés során eddig két áldozatot emeltek ki a vízből. A katasztrófavédelem a Dunán vasárnap délelőtt 12 kishajóval és 3 drónnal keresi az eltűnteket. A mentőegységek váltásokban folyamatosan dolgoznak – olvasható a közleményben.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Karácsony előtti ámokfutás a traffipaxba Szolnokon. Drága év vége lesz ez neki valószínűleg

    Karácsony előtti ámokfutás a traffipaxba Szolnokon. Drága év vége lesz ez neki valószínűleg


  • Kétszáz ittas, vagy bedrogozott sofőr fogtak meg egy hét alatt

    Kétszáz ittas, vagy bedrogozott sofőr fogtak meg egy hét alatt


  • Hajmeresztő, amit az M7-esen művelt a Mercedes sofőrje

    Hajmeresztő, amit az M7-esen művelt a Mercedes sofőrje


  • A motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés az M85-ösön

    A motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés az M85-ösön


  • Hatalmas uszály ütközött a Margit híd lábának

    Hatalmas uszály ütközött a Margit híd lábának


  • Dr. Herpy Miklós szerint a gazdagok nevetnek a gyorshajtási büntetéseken. Tett javaslatot rá, hogy ez mitől változna

    Dr. Herpy Miklós szerint a gazdagok nevetnek a gyorshajtási büntetéseken. Tett javaslatot rá, hogy ez mitől változna


  • Buszmegállóban várakozók közé csapódott egy autó Debrecenben

    Buszmegállóban várakozók közé csapódott egy autó Debrecenben


  • 15 kilométeres a dugó az M1-esen. Két baleset is történt

    15 kilométeres a dugó az M1-esen. Két baleset is történt


  • Igencsak meglepte a kukásokat egy suzukis a 16. kerületben

    Igencsak meglepte a kukásokat egy suzukis a 16. kerületben


  • Öt méter mély munkagödörbe zuhant egy autó a 13. kerületben

    Öt méter mély munkagödörbe zuhant egy autó a 13. kerületben


  • Villamosperonra hajtott, két embert elütött egy autó

    Villamosperonra hajtott, két embert elütött egy autó


  • Tóth Gabi sem tetszett neki, aztán rátaláltak a rendőrök az igazira

    Tóth Gabi sem tetszett neki, aztán rátaláltak a rendőrök az igazira


  • „Közúti gyilkosság”, mint vád gyors bevezetését sürgetik Franciaországban

    „Közúti gyilkosság”, mint vád gyors bevezetését sürgetik Franciaországban


  • Összeveszett az asszonnyal. Az autósok felé csapkodott ásóval a dühös férfi

    Összeveszett az asszonnyal. Az autósok felé csapkodott ásóval a dühös férfi


  • Kettőt villantottak rá, már taposott is a fékbe, majd kipattant az autóból. Ilyen miatt ne villogj!

    Kettőt villantottak rá, már taposott is a fékbe, majd kipattant az autóból. Ilyen miatt ne villogj!