Ketten meghaltak – Szemben hajtott fel az M6-osra

Halálos baleset történt vasárnap az M6-os autópályán, Kisnyárád közelében.

A rendőrség tájékoztatása szerint egy 79 éves férfi eddig tisztázatlan körülmények között a forgalommal szemben hajtott fel az autópályára, és nem sokkal később összeütközött egy szabályosan közlekedő járművel.

A vétlen autóban egy 48 éves férfi utazott, aki – a vétkes sofőrrel együtt – a helyszínen életét vesztette.

A baleset körülményeiről annyit lehet tudni, hogy az ütközés ereje hatalmas volt, és az RTL Híradó információi szerint az egyik jármű ki is gyulladt.

A tűzoltók rövid időn belül a helyszínre értek, de a két férfi életét már nem tudták megmenteni.

  • Csúnyán elgázoltak egy zebrán átszáguldó rollerest

    HIHETETLEN TEMPÓVAL hajtott a zebrára rollerrel. ÓRIÁSI ÁRAT FIZETETT ÉRTE

    Az eset május 26-án történt Pécsen, amikor egy elektromos rollerrel közlekedő fiatal a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, megállás nélkül hajtott át, és összeütközött egy épp érkező autóval. A kamerafelvétel tanúsága szerint a rolleres olyan tempóval érkezett a zebrára, hogy az autósnak gyakorlatilag nem maradt ideje a reagálásra.

A hatóságok jelenleg vizsgálják, hogyan történhetett meg, hogy az idős férfi a rossz irányba hajtott fel az autópályára, és hogy mi vezethetett a tragédiához.

A helyszínelés és a műszaki mentés órákon át tartott, az érintett szakaszon jelentős torlódás alakult ki.

MEGOSZTÁS