FOTÓK: Ketten meghaltak, miután autójukkal hatalmas sebességgel oszlopnak csapódtak – Kiderült miért száguldoztak

A balesetben az autó olyan erővel csapódott az oszlopnak, hogy kettészakadt, a benne ülők közül ketten súlyosan megsérültek, egy fiatal pár – Krisztián és Niki – pedig a helyszínen életét vesztette.

Halálos közúti közlekedési baleset történt 2021. szeptember 19-én 22 óra 30 perc körül Dunaújvárosban, a Papírgyári úton, ahol egy személygépkocsi –eddig ismeretlen körülmények között- oszlopnak csapódott. A baleset során ketten életüket vesztették, további három személy megsérült – közölte a police.hu 

Úgy tudni az autóval azért száguldottak aznap este, mert Krisztián testvére epilepsziás rohamot kapott, ami nagyon súlyos volt, lenyelte a nyelvét is.

Azért rohantak vele a kórházba, hogy minél előbb orvosi ellátást kaphasson – tudta meg a Ripost a rokonoktól.

A Fiatal pár halála után egy 7 éves gyermek maradt árván, ráadásul kiderült, hogy a balesetben elhunyt fiatal lány, Niki épp ikreket várt. A rendőrség még vizsgálja az eset körülményeit, úgy tudni, hogy a két sérült még mindig kórházban van.

Hirdetés
Fotó: police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők

    Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők


  • Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön

    Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön


  • Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel

    Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel


  • Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel

    Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel


  • Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben

    Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben


  • Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában

    Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában


  • Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé

    Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé


  • Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült

    Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült


  • Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán

    Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán


  • Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán

    Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán


  • Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése

    Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése


  • Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten

    Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten


  • Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban

    Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban


  • Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok

    Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok


  • Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje

    Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje