Két távolsági busz „versenyzett” egymással, az egyik sofőr a mobiljával vette a száguldozást

Két helyközi járatos autóbusz mérte össze az erejét a 83-as főúton, Tét felé, a sávok között lavírozva versenyeztek egymással, úgy, hogy az egyik sofőr – az utas által készített videón hallottak szerint 80 km/h sebesség mellett – csak félkézzel vezetett, mert a hajszát a mobiljával rögzítette.

A hátul haladó jármű vezetője próbálkozott, de nem sikerült előznie, vagy azért, mert az autósok szembe jöttek a szomszédos sávban, vagy azért nem, mert az első a busz középre húzódott.

A manővert telefonjával a hátsó busz vezetője és az egyik utasa is rögzítette, kommentárokkal megfűszerezve. A telefonos felvétel önmagában is veszélyes, a sofőr a verseny hevében vélhetően nem gondolt a kilenc áldozatot követelő ceglédbérceli tragédiára.

Az alig több mint másfél percben többek között:

0:11-nél egy jobbra ívelő kanyarban az első busz az úttest közepére húzódik, az őt követő busz viszont gyakorlatilag a szembe jövő forgalom sávjában halad, mégpedig úgy, hogy az első busztól be sem látja a jobbkanyart. Vagyis ha szemből érkezett volna valaki, nagy eséllyel frontális ütközés lett volna az életveszélyes mutatvány vége.

0:20-nál a hátsó busz 2 másodperccel azelőtt tér vissza a saját sávjába, hogy odaérne a szemből jövő teherautó

0:37-nél ugyanezt eljátssza.

0:49-nél és 0:56-nál is látszódik, mennyire kidől a kocsiszekrény, az autóbusz biztos, hogy többel ment, mint 50 km/h-val.

1:24-nél rendre int a sofőr: „80-al megyek, ne előzgess!”

A felvétel végén látszik, hallatszik, ahogyan az első (pontosabban később kiderül, a középső) busz sofőrje nem találta annyira viccesnek a próbálkozásokat.

„Most már a rendőrségre megy, ez nem játék, gyerekek!” – kiabálták a másik buszból.

No Title

Két távolsági busz versenyzett egymással, az egyik sofőr a mobiljával vette a száguldozást. A Párbaj című film klasszikus jelenete zajlott le Tét környékén, csak most nem kamionokkal, és a járműveken több utas is utazott. Részletek itt: https://zoom.hu/hir/2018/06/21/ket-tavolsagi-busz-versenyzett-egymassal-az-egyik-sofor-a-mobiljaval-vette-a-szaguldozast/ További tartalmainkat kövesd itt! https://zoom.hu/ https://www.facebook.com/zoomponthu https://www.instagram.com/zoom.hu/ Itt tudsz nekünk írni: [email protected]

 

Forrás: https://zoom.hu/hir/2018/06/21/ket-tavolsagi-busz-versenyzett-egymassal-az-egyik-sofor-a-mobiljaval-vette-a-szaguldozast/

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán

    Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán


  • Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése

    Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése


  • Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten

    Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten


  • Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban

    Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban


  • Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok

    Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok


  • Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje

    Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje


  • Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet

    Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet


  • Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban

    Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban


  • Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte

    Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte


  • 5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót

    5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót


  • A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón

    A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón


  • Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót

    Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót


  • 17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin

    17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin


  • Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében

    Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében


  • Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren

    Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren