Két személygépkocsiban három halottja és tizenkét sérültje lett a horvátországi A1 autópályán történt balesetnek

Két személygépkocsiban három halott, tizenkét sérült – ez a tragikus mérlege a hajnali órákban a horvátországi A1 autópályán történt balesetnek.

Mint kiderült, a szerencsétlenséget okozó, magyar rendszámú terepjárót nagy valószínűséggel egy embercsempész vezette, az autóban bevándorlók ültek.

– közölte az Index.

A Zágráb irányába tartó, magyar rendszámú terepjáró átszakította a szalagkorlátot, és frontálisan ütközött a Rijeka felé közlekedő személygépkocsival. „A füst ellenére láttam, hogy az Alfa Romeo utasai, egy férfi és egy nő a helyszínen szörnyethaltak”nyilatkozta a tragédia egyik szemtanúja, aki közvetlenül a terepjáró mögött haladt.

Az Alfa hátsó ülésén egy 16 éves fiú aludt, a hétüléses Mitsubishiben azonban a szemtanú szerint összesen tizenketten voltak.

– mondta el a férfi, és hozzátette, hogy ők mindannyian kizuhantak a terepjáróból. Egyikük azonban talpra állt, és elmenekült. „Talán meg sem sérült, így az is elképzelhető, hogy összesen tizenhárman voltak a Mitsubishiben” – idézte fel a történteket még mindig a sokk hatása alatt a szemtanú.

Hirdetés

A hatóságok egyelőre nem szolgáltak hivatalos magyarázattal arról, hogy hányan ültek a terepjáróban,

A balesetet okozó terepjáró vezetője is a helyszínen életét vesztette. Személyazonosságát eddig nem sikerült kideríteni.

Az ütközés erejére utal, hogy a terepjáró motorja kiszakadt a karosszériából.

A hajnali 1:40-kor bekövetkezett tragédia körülményeit a nyomozás addigi eredményei alapján az államügyész foglalta össze, aki megerősítette, hogy a magyar rendszámú, ismeretlen személyazonosságú sofőr okozta a balesetet az A1 autópálya 48. kilométerénél.

A balesetben életét vesztette a horvát rendszámú autó 48 éves vezetője és a mellette ülő 47 éves nő, illetve a szerencsétlenséget okozó, magyar rendszámú autó vezetője – közölte Vera Magdic-Bizanovic, aki tizenkét sérültről számolt be. A sérültek fele gyermek, akiket Rijekában, Ogulinban, Karlovacon és Zágrábban ápolnakjelentette a KAportal.

Nagyon nehéz bármit is mondani a súlyos sérült kilátásairólnyilatkozta Tomislav Cuti, az egyik zágrábi kórház traumatológiájának vezetője azok után, hogy megműtötte a terepjáró egyik gerincsérült, 15 éves utasát, akiről kiderült, hogy egyiptomi származású. A tizenéves most stabil állapotban van.

Hirdetés

Nem sokkal a szörnyű szerencsétlenség után egy videót is megosztottak a baleset helyszínéről.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt

    Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt


  • Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!

    Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!


  • Öten megsérültek egy frontális balesetben

    Öten megsérültek egy frontális balesetben


  • Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál

    Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál


  • Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni

    Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni


  • Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége

    Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége


  • Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon

    Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon


  • Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton

    Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton


  • Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása

    Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása


  • Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem

    Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem


  • Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban

    Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban


  • Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út

    Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út


  • 300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt

    300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt


  • Elképesztő felvétel készült egy VW Touareg sofőrjének ámokfutásáról Budapesten

    Elképesztő felvétel készült egy VW Touareg sofőrjének ámokfutásáról Budapesten


  • Porsche zuhant a Feneketlen-tóba Gödön

    Porsche zuhant a Feneketlen-tóba Gödön