Két okos, rollerrel, forgalommal szemben, a Gyáli úti felüljárón

Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt a két jómadárról,

akik ki tudja milyen okból, de fontosnak tartották, hogy rollerrel, a forgalommal szemben jussanak át a Határ út felett átívelő, gyáli úti szakaszon.

A legszebb az egészben az volt, hogy még az elöl haladó formának állt feljebb és mutogatott is…

A videó második részében pedig Csepelen járunk, ahol „két kamion indult el a konténer depo területéről, egy sorompóval, és elsőbbségadás kötelező táblával ellátott kapukijáróból.

Gondolom kötelékben mehettek. A második kamion bármiféle körültekintés és lassítás nélkül behajtott a kereszteződésbe, egyenesen az autóm felé. A satufék és az ABS mentette meg a napot. (A kamera óra/perc idő címkéje nem pontos. A tényleges idő reggel 7:40 körül lehetett.)”

– írta meg olvasónk.

Hirdetés

KÉT OKOS, rollerrel, forgalommal szemben, a Gyáli úti felüljárón

Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt a két jómadárról, akik ki tudja milyen okból, de fontosnak tartották, hogy rollerrel, a forgalommal szemben jussanak át a Határ út felett átívelő, gyáli úti szakaszon. A legszebb az egészben az volt, hogy még az elöl haladó formának állt feljebb és mutogatott is…

MINDEN, AMIT TUDNI KELL AZ E-ROLLEREK JELENLEGI HELYZETÉRŐL:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón

    A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón


  • Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót

    Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót


  • 17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin

    17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin


  • Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében

    Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében


  • Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren

    Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren


  • Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett

    Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett


  • Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó

    Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó


  • Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr

    Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr


  • 250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége

    250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége


  • Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben

    Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben


  • Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették

    Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették


  • Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél

    Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél


  • Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban

    Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban


  • Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit

    Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit


  • Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén

    Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén