![Két nap alatt kétszer is elkapták Két nap alatt kétszer is elkapták](https://bpiautosok.hu/wp-content/uploads/2023/02/r.jpg)
![](https://bpiautosok.hu/wp-content/uploads/2023/04/NextBase_622-B02ujuj-masolat.jpg)
Eltiltás hatálya alatt vezetett, ráadásul ivott is a gyanú szerint az a 33 éves férfi, akit két nap alatt kétszer is elkaptak a szentendrei rendőrök- áll a police.hu közleményében.
Ki sem józanodva ment kihallgatásra, majd újra a volán mögé ült.
A szentendrei járőrök Tahitótfalu, Mátyás király utcában állították meg 2023. február 5-én este. A biztonsági öv, és a kocsi kötelező biztosításának hiánya, valamint a magányosan világító jobb első lámpa mellé látható és légalkoholmérővel igazolt (1,45 mg/l ezrelék) ittasság, sőt jogerős járművezetéstől eltiltás is társult. Az 55 ezer forintos közigazgatási bírságon túl egy másnap reggelre szóló idézést is kapott.
A kihallgatásra pontosan érkezett, mindent beismert, majd távozott.
Nem sokkal később újra összefutott a rendőrökkel. Szentendre, Dózsa György úton gurult autójával, amikor megállították. Ugyanazzal a biztosítás és bal első világítás nélküli járgánnyal közlekedett, a szonda is pozitív volt.
Újabb kihallgatás, újabb beismerés: miután előző este elbúcsúzott a rendőröktől, egy üveg pezsgőt küldött a korábban megivott szesz után. A kijózanodás elmaradt, a műszer 0,98 mg/l ezreléket mutatott. A BpiAutósok legfrissebb híreit itt találod.
A Szentendrei Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya több rendbeli járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntettének, valamint több rendbeli ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le vele szemben a további eljárást.
![](https://bpiautosok.hu/wp-content/uploads/2023/02/01-5.jpg)
![](https://bpiautosok.hu/wp-content/uploads/2023/02/02-1.jpg)