Két kerékpáros is megsérült a felelőtlen driftelés miatt

A Kecskeméti Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki 2020 októberében Jánoshalmán az autójával driftelt, ami miatt kettő, előtte haladó kerékpáros elesett és megsérült. A balesetet észlelő vádlott ráadásul segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.

A vádirat szerint a férfi 2020. október 9-én, délután, Jánoshalmán vezetett egy autót, jó látási viszonyok között, nagy forgalmú, aszfaltozott úttesten. A vádlott a hátsó kerék meghajtású autóval driftelni kezdett, a jármű hátsó kerekeit szándékosan kipörgette.

Emiatt megcsúszott, és az autó jobb oldali visszapillantó tükrével az előtte, azonos irányban haladó kerékpárosnak, a bicikli kosarának ütközött.

Az ütközés miatt a kerékpáros az előtte haladó másik kerékpárosnak ment neki, majd mindketten elestek. A két kerékpáros nő a balesetben 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

A férfi észrevette az ütközést, de ennek ellenére nem állt meg, hanem anélkül elhajtott, hogy tőle elvárható segítséget nyújtott volna a sérült kerékpárosoknak.

Az elkövető a cselekményével több KRESZ szabályt, köztük a megállási és segítségnyújtási kötelezettségre vonatkozót is megszegte. A felelőtlen drifteléssel a sértettek életét, testi épségét közvetlen veszélynek tette ki, valamint nekik 8 napon belül gyógyuló sérüléseket okozott.

Hirdetés

A szabadlábon védekező, büntetlen előéletű vádlottat a járási ügyészség közúti veszélyeztetés bűntettén kívül segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével is vádolja. Az ügyész felfüggesztett börtön, valamint pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, akinek a bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

Forrás: ugyeszseg.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján


  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt


  • Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr

    Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr


  • Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon

    Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon