Két éjszaka alatt öt autót lopott el két fiatal

Két éjszaka alatt öt autót vitt el engedély nélkül két fiatal Gyomaendrődön.

Két járműben kárt okoztak, másik kettőből pedig pénzt és műszaki cikkeket zsákmányoltak. Nem volt nehéz dolguk, ugyanis mindegyik autó nyitva maradt, és az indítókulcsokat is benne hagyták a tulajdonosok.

Több járművet is elloptak 2023. december 31-én és 2024. január 1-jén éjszaka Gyomaendrődön.

A bűncselekményeket egy 16 és egy 17 éves fiú követte el, akik a rendőrségen elmondták, hogy csak kocsikázni szerettek volna.

Szilveszter éjszakáján jött először a gondolat, hogy szétnéznek a városban, hátha találnak olyan autót, amiben benne hagyták a kulcsot. Nem kellett sokáig keresniük, az egyik kapubejáróban volt is ilyen.

Hirdetés
Fotó és borítókép: police.hu

Felváltva vezettek egészen addig, míg egyikük bele nem tolatott egy árokba. Kiszálltak, hátrahagyták a kocsit, és elindultak egy másikat keresni. Rövid időn belül találtak is egyet, amivel közel egy órát furikáztak. Másnap este hasonló programot terveztek.

Az első autóban, amit nyitva találtak, benne maradt a kulcs, de nem indult. Egy másik nyitva volt ugyan, de a kulcsot nem találták, így az utastérből magukhoz vettek egy adaptert és egy transzmittert, majd találtak egy pénztárcát is több tízezer forinttal, amit szintén eltettek. Nem sokkal távolabb már egy olyan autót találtak, amiben kulcs is volt, így azzal el tudtak indulni.

Elmondásuk szerint ismét felváltva vezettek egészen addig, míg egyikük rá nem hajtott egy kőre, amitől a kocsi defektet kapott. Ezt is otthagyták, de előtte még a hátsó ülésen talált akkumulátoros csavarthúzót magukhoz vették. Egy kapubejáróban újabb nyitott járművet találtak, ezzel is elindultak, de rövid idő múlva egy árokban kötöttek ki.

A két fiú ezután visszament oda, ahol az utóbbit találták, mert emlékeztek rá, hogy állt ott másik nyitott autó is.

Miután ezzel is kikocsikázták magukat, mindketten hazamentek. Azonban csak néhány órát töltöttek otthon, mert a rendőrök kopogtattak náluk.

Hirdetés

A Szarvasi Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett miatt indított eljárást a fiatalok ellen, amiatt pedig külön felelniük kell, mert az éjszakai kocsikázásnak úgy indultak neki, hogy egyiküknek sem volt soha jogosítványa.

A rendőrség ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy lezáratlan járművet soha ne hagyjanak őrizetlenül, még a saját lakóházuk előtt sem. Az indítókulcsot pedig mindig vigyék magukkal még akkor is, ha az udvaron áll a kocsi, vagy csak rövid időre mennek el mellőle! – írta meg a police.hu

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült

    Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült


  • Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán

    Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán


  • Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán

    Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán


  • Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése

    Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése


  • Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten

    Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten


  • Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban

    Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban


  • Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok

    Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok


  • Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje

    Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje


  • Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet

    Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet


  • Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban

    Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban


  • Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte

    Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte


  • 5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót

    5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót


  • A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón

    A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón


  • Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót

    Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót


  • 17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin

    17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin