Két autót próbált feltörni, de ügyetlen volt hozzá – a harmadikat sikerült, de ez lett a veszte

Az újbudai járőrök elfogták azt a férfit, aki a Villányi úton három autóból akart lopni.

Egy férfi 2017. december 22-én a reggeli órákban Budapest XI. kerületében, a Villányi úton két gépkocsi ajtaját megpróbálta felfeszíteni, de azokba nem tudott bejutni.

Pár perccel később egy harmadik autó ablakát betörte – ekkor az újbudai rendőrök tetten érték és elfogták.

Elfogását követően V. Zoltán 39 éves budapesti lakost előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói lopás vétség kísérlet miatt V. Zoltánt őrizetbe vették és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171224_ujbuda_villanyi_ut_auto_feltores

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kiesett a kereke és a szalagkorlátnak csapódott egy Skoda az M1-M7 kivezetőn

    Kiesett a kereke és a szalagkorlátnak csapódott egy Skoda az M1-M7 kivezetőn


  • Bámészkodó, indokolatlanul lassító, utánfutót vontató autóba ütközött egy kisbusz

    Bámészkodó, indokolatlanul lassító, utánfutót vontató autóba ütközött egy kisbusz


  • Beszólt a gyalogosnak, belerohant a motoros

    Beszólt a gyalogosnak, belerohant a motoros


  • Kamera rögzítette: Az autópálya kivezetőjén rollerezett

    Kamera rögzítette: Az autópálya kivezetőjén rollerezett


  • Tömegbaleset: két sofőrt kihallgattak

    Tömegbaleset: két sofőrt kihallgattak


  • Amit ez elektromos roller kapcsán tudnod kell! Dr. Herpy – Roller szabályok

    Amit ez elektromos roller kapcsán tudnod kell! Dr. Herpy – Roller szabályok


  • Rendőrautó frontálisan ütközött egy busszal

    Rendőrautó frontálisan ütközött egy busszal


  • Magához tért Sallai Nóra

    Magához tért Sallai Nóra


  • Családi tragédia: szörnyethalt egy idős házaspár

    Családi tragédia: szörnyethalt egy idős házaspár


  • A zöld rendszámmal járó ingyenes budapesti parkolás szigorítását tervezik

    A zöld rendszámmal járó ingyenes budapesti parkolás szigorítását tervezik


  • Napokig tartó javítási munkák indulnak az M0-son

    Napokig tartó javítási munkák indulnak az M0-son


  • Részeg biciklis a száguldó vonat előtt áttekert a síneken. Előtte még letörte a sorompót

    Részeg biciklis a száguldó vonat előtt áttekert a síneken. Előtte még letörte a sorompót


  • Olvasónk „páholyból” nézte végig a tegnapi elfogást az M3-ason

    Olvasónk „páholyból” nézte végig a tegnapi elfogást az M3-ason


  • Kemény autós üldözés volt Budapesten. A TEK is megjelent

    Kemény autós üldözés volt Budapesten. A TEK is megjelent


  • 47 sávot figyelnek összesen a szerdától már élesben működő új sebességmérők Budapesten

    47 sávot figyelnek összesen a szerdától már élesben működő új sebességmérők Budapesten