hirdetés

Velünk tartasz?




Kerékpár gigaprojekt nyomvonal tervet fogadtak el Budapesten. Így érinti majd az autós közlekedést

Kerékpár gigaprojekt nyomvonal tervet fogadtak el Budapesten. Így érinti majd az autós közlekedést

2020-12-14 Facebook

Időpontfoglalás klíma javításra, töltésre:
+36 30 508 4617
hirdetés

A BKK igazgatótanácsa rábólintott a bringasztrádának is megfelelő EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút észak-budai szakaszának nyomvonalára. Az új vonalvezetés megoldhatatlannak gondolt problémákat hidal át, itthon unortodoxnak tűnő megoldásokkal. – írta meg a telex.hu

A most elfogadott nyomvonalterv a Szentendre és Budapest határa között már ősszel elkészült kerékpárút Lánchídig tartó folytatása lesz.

Érdekes – az autós forgalmat szerencsére csak csekély mértékben érintő – megoldásokkal rukkoltak elő az elfogadott tervben.

Néhány helyen egy fióktöltésen halad a Duna felett, egy részen a Hajógyári-sziget felé kerül, máshol a parkolósáv vagy autós felhajtó egy részét használja fel.

A térképen pontosan követhető az új nyomvonal, az érdekesebb pontokat (a kék jelölőknél) kattintható fotókkal dokumentálta rajta a Telex:

Autós forgalmat érintő megoldás a Vám utcánál várható, ahol nem terelik be a pirosra festett kerékpárútról a rakparti sétányra a bringásokat (mint most), hanem

beáldozzák a villamosvágányok melletti parkolósávot, és a parkoló autók helyén megy tovább az elkülönített kétsávos kerékpárút a Halász utcai rakparti lehajtóig.

Ezután a  Bem rakparti kerékpárút egy S-kanyarral kimegy a Halász utcai közúti felhajtó déli felére, ahol várhatóan megszüntetik az egyik sávot.

hirdetés

A kerékpárút a lehajtóról besorol a Budai alsó rakpart déli irányú közúti sávja és a rakparti támfal közé, a jelenlegi ottani parkolóhelyek felszámolásával.

A rakpartról közvetlenül a Lánchíd előtt, majdnem szintben érkezhetnek be a biciklisek a híd alatt átmenő gyalogos aluljáróba.

A megoldással megszűnhet a régi konfliktus a bámész gyalogosok és a csengőt rekedtre csöngető bringások között, a turisták nyugodtan bambulhatnak, a bringások pedig rendesen haladhatnak. Az autósoknak a két tucatnyi parkolóhely kevésbé, a Halász utcai felhajtó korlátozása viszont várhatóan jobban fog fájni. A Halász utcai autós-villamos-kerékpáros-gyalogos csomópont viszont Budapest egyik legveszélyesebb kereszteződése, egyszerűsödése csak növelheti a közúti biztonságot. – írja a portál.

Véleményünk szerint a Halász utcai csomópont átépítése vélhetőleg okoz majd közlekedési káoszt, ugyanakkor kétségtelen, hogy a jelenleg roppant balesetveszélyes csomópont átszervezése nem fog ártani, ugyanis jelenleg kis túlzással csak a leszálló repülőre nem kell odafigyelni az elsőbbségadást tekintve.

Ez a kerékpárút fejlesztés sokkal inkább érhető és támogatható, mint a tavasszal rögtönzött sávok kialakítása.

Borítókép: Telex – Google Mymaps


MEGOSZTOM:

Figyelem!

A cikk 90 napja nem volt frissítve, ezért a benne szereplő információ elavult lehet.

Sokan olvassák



Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság

A biztonságosabb közutakért…

Támogatónk

hirdetés

Itt is kövess…

MŰSOROKKAL, VIDEÓKKAL

csatornánkon
várunk


VIBER KÖZÖSSÉGÜNKHÖZ
CSATLAKOZZ ITT:


A TWITTEREN IS OTT VAGYUNK