Képes volt a skodás inkább meghúzni az autóját, csak hogy ő nyerje a huzavonát a körforgalomban

Az alábbi felvétel tökéletes példája annak, amikor két egolegó találkozik az úton és mindkettő a saját igazáért küzd foggal-körömmel.

A Lengyel videón azt láthatjuk, ahogy a Skoda sofőrje egy körforgalomban, enyhén elrontja az ívet, amit kamerás sofőrünk dudával tudtára is ad. Ezután a sötét autó sofőrje, mindenáron szeretne kisorolni a kamerás autó elé – talán büntető szándékkal, talán nem – , de a kamerás autó sofőrje ezt nem engedi és elindul a huzavona.

Sikerül addig erőszakoskodni, míg a skodás nekikoccan a kamerás autónak.

Amikor félrehúzódnak, vagyis inkább a sötét autó leszorítja a kamerást, akkor jön az igazi meglepetés…

A skodából ugyanis elsőként egy dühös, rémült nő pattan ki, aki jól láthatóan állapotos

Hirdetés

Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.

Ép ésszel nehéz felfogni, hogy valaki hajlandó a saját és állapotos utasa bőrét, valamint az autóját is kockára tenni csak azért, hogy egy közúti konfliktusból győztesen jöhessen ki. Érdemes megjegyezni, hogy a kamerás autó sofőrje sem volt túl előzékeny, hiszen segíthette volna a skodás kisorolását, de a sötét autóban ülő sofőr is bölcsebb maradt volna, ha inkább lassít és besorol mögé, vagy legrosszabb esetben megy még egy kört, mintsem belemegy egy gyerekes harcba úgy, hogy a jobb egyben egy állapotos nő ül.

Forrás: STOP CHAM


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit

    Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit


  • Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén

    Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén


  • Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt

    Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt


  • Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!

    Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!


  • Öten megsérültek egy frontális balesetben

    Öten megsérültek egy frontális balesetben


  • Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál

    Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál


  • Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni

    Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni


  • Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége

    Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége


  • Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon

    Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon


  • Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton

    Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton


  • Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása

    Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása


  • Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem

    Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem


  • Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban

    Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban


  • Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út

    Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út


  • 300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt

    300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt