Keményen sarcolják az autósokat – kiderült, hova megy a pénz

Kiderült, mire költötte a kormány azt a közel 132 milliárd forintot, amelyet baleseti adó címén szedett be az autósoktól az elmúlt öt évben. – Írja a napi.hu

A baleseti adóból 2012 óta befolyt közel 132 milliárd forint sorsa felől érdeklődött – a Napi.hu korábbi cikke alapján – Gúr Nándor az MSZP országgyűlési képviselője. A honatya írásban kérte Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, hogy tételesen mutassa be a költéseket, összegekkel, időpontokkal, egészségügyi területekkel.

Keményen megsarcolják az autósokat

A baleseti adót azért vezette be a kormány 2012-ben mert úgy gondolták, hogy az az összeg, amelyet a biztosító társaságok az egészségügyi büdzsébe befizetnek, nem fedezi a balesetek egészségügyi költségeit, ezért abból az autósoknak is ki kell venniük a részüket. A baleseti adó alapja a kötelező gépjármű felelősség biztosítási (kgfb) befizetés, mértéke pedig 30 százalék, de legfeljebb 83 forint naponta.

A kérdésre válaszoló Tállai András államtitkár azt írta, hogy az adónem az Egészségbiztosítási Alap bevételét képezi az éves központi költségvetésről szóló törvényben pedig idén 29 milliárd forint összegben az egészségbiztosítási tevékenységekkel kapcsolatos egyéb bevételek előirányzatai között szerepel.

Csakhogy az alapra is vonatkozik a globális fedezet elve, vagyis hogy a költségvetés minden bevétele, valamennyi kiadás fedezetéül szolgál. Ez azt jelenti, hogy nincs közvetlen összefüggés valamely bevételi és kiadási előirányzat között.

Mivel a díjat a kgfb-vel együtt szedik be évente vagy negyedévente, ezt a pénzt nem is lenne célszerű év közbeni célzott egészségpolitikai célkitűzésekhez társítani.

Tállai András úgy fogalmazott, hogy

a pénz hozzájárult a különböző egészségpolitikai célok megvalósulásához, egészségbiztosítási kiadások fedezetéül használták fel.
A baleseti adó mértéke és az autóállomány
ÉV BALESETI ADÓ (MRD FT) AUTÓÁLLOMÁNY (MILL. DB.) ÁTLAGADÓ (FT)
2016 32,49 3,31 9 816
2015 27,49 3,2 8 600
2014 23,81 3,11 7 662
2013 22,87 3,04 7 521
2012 25,16 2,99 8 424
Összesen 131,82
Forrás: NGM, KSH

A Napi.hu információi szerint a baleseti adó mértékének felülvizsgálata jelenleg nincs tervben, vagyis a jövőben is az eddigieknek megfelelően kell azt fizetni. Látva az autóállomány és persze a kgfb-díjak lendületes – idei 10-12 százalékos – növekedését az idén vélhetően inkább a 40 milliárdhoz fog közelíteni a beszedett összeg. Az sem segíti a díjak mérséklődését, hogy az emberek lényegében „vakon” kötnek biztosítást, amíg nem férhetnek hozzá saját kártörténeti adataikhoz. Erről itt írtunk korábban.

Forrás: http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/kemenyen_sarcoljak_az_autosokat_kiderult_hova_megy_a_penz.631291.html
 

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Tömegesen kaptak defektet az autósok az M0-son és az M5-ön

    Tömegesen kaptak defektet az autósok az M0-son és az M5-ön


  • Hatalmas baleset történt a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton az este

    Hatalmas baleset történt a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton az este


  • Ezt keményen benézte a Mitsubishi sofőrje, miután lehajtott az Erzsébet hídról

    Ezt keményen benézte a Mitsubishi sofőrje, miután lehajtott az Erzsébet hídról


  • Az utakon futó, 10-20 milliós újként vásárolt autók 70 százaléka flottakezelt lízinges cégautó

    Az utakon futó, 10-20 milliós újként vásárolt autók 70 százaléka flottakezelt lízinges cégautó


  • Gulyás Gergely: Üzemanyaghiány is lehet, ha a helyzet nem oldódik meg, de pánikra nincs ok

    Gulyás Gergely: Üzemanyaghiány is lehet, ha a helyzet nem oldódik meg, de pánikra nincs ok


  • Rakpart lezárás: Péntektől augusztus 15-ig a gyalog, kerékpárral vagy rollerrel közlekedők használhatják a pesti rakpart egy szakaszát

    Rakpart lezárás: Péntektől augusztus 15-ig a gyalog, kerékpárral vagy rollerrel közlekedők használhatják a pesti rakpart egy szakaszát


  • Küzdött a BMW-s ellen! Igazi sikersztori kis hazánkban

    Küzdött a BMW-s ellen! Igazi sikersztori kis hazánkban


  • Motoros rendőrt gázoltak el a Haller utcában

    Motoros rendőrt gázoltak el a Haller utcában


  • Felmerült, hogy akár a szülő is taníthatja majd vezetni a gyereket. – ÚJ KRESZ

    Felmerült, hogy akár a szülő is taníthatja majd vezetni a gyereket. – ÚJ KRESZ


  • Látványos módon, igen veszélyes helyen mutatott valamit az M3-ason egy sofőr

    Látványos módon, igen veszélyes helyen mutatott valamit az M3-ason egy sofőr


  • Felnyársalta magát a 4-6-os villamospótló. Egy kajak állt bele

    Felnyársalta magát a 4-6-os villamospótló. Egy kajak állt bele


  • Óriási balesetet rögzített egy kamera a 13. kerületben

    Óriási balesetet rögzített egy kamera a 13. kerületben


  • Azt hitte olvasónk, hogy UFO-t lát. „Ennyi hül…e bar….ot” – jegyezte meg

    Azt hitte olvasónk, hogy UFO-t lát. „Ennyi hül…e bar….ot” – jegyezte meg


  • Ruhák, személyes tárgyak hullottak szerteszét az autópályán, de volt, aki nyitott ajtóval suhant

    Ruhák, személyes tárgyak hullottak szerteszét az autópályán, de volt, aki nyitott ajtóval suhant


  • Kifejelte a szélvédőt, amikor belerohant a dugóban álló olvasónkba

    Kifejelte a szélvédőt, amikor belerohant a dugóban álló olvasónkba