Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért

A vezetés közbeni mobilozás visszaszorításának érdekében Németországban, Rajna-vidék–Pfalz tartományban bevezették a Monocam kamerák éles üzemeltetését.

Ezek az eszközök automatikusan érzékelik, ha egy sofőr a kezében tartja a telefonját – számolt be róla az ORFK-OBB portálja a Kreszvaltozas.hu.

A kamerák minden elhaladó járművet rögzítenek, azonban a felvételek csak akkor kerülnek mentésre, ha a rendszer egyértelműen felismeri a mobiltelefont és a vezető jellegzetes kéztartását.

Elnézést, ha zavaró!
Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet; kizárólag a reklámok segítik működésünket. Ha segítenél, mert fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket.
Hálásan köszönjük!

A szoftver elvileg azt is meg tudja különböztetni, ha valaki az autó infotainment-rendszerét kezeli, ami nem minősül szabályszegésnek.

Korábban a hatóságok nehezen tudták bizonyítani az ilyen jellegű kihágásokat, ám a Monocam bevezetésével ezen a helyzeten változtatni szeretnének. Ugyanakkor az új technológia adatvédelmi aggályokat is felvet, mivel személyes adatokat rögzít és tárol, így érinti az információs önrendelkezési jogot.

A szabályszegők 100 eurós (kb. 40 ezer forintos) bírságra számíthatnak, emellett egy büntetőpontot is kapnak.

Hollandiában már öt éve alkalmazzák ezt a technológiát egyébként és nem kizárt, hogy Németországban több helyen is bevezetik.

Borítókép: illusztráció
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata

    Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata


  • Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött

    Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött


  • Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége

    Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége


  • Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon

    Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon


  • Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak

    Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak


  • Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál

    Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál


  • 170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla

    170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla


  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták


  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből


  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül


  • Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette

    Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette