Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei férfit, aki a vele szemben folytatott intézkedés során elütötte a rendőrt – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Közleményük szerint január 22-én este egy Pest vármegyei településen a rendőrök járőrszolgálatuk során – polgárőrök jelenlétében – ellenőrizték az egyik parkolóban szabálytalanul várakozó járműveket.

A rendőrök az egyik, járó motorú autóban egy férfit találtak, akinek vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt bűnügyi felügyeletét rendelték el – így a település közigazgatási területét nem hagyhatta el -, és járművezetéstől eltiltás hatálya alatt állt.

A rendőrök igazoltatták a harmincas évei elején járó férfit, felszólították, hogy a járműből szálljon ki, aminek eleget is tett, a jármű motorját azonban nem állította le. – közölte a Tények.hu.

Az intézkedés során a férfi hirtelen visszaszállt a gépkocsiba, majd annak ellenére, hogy a rendőrök egyike közvetlenül a jármű előtt állt, az autóval elindult. A rendőr ráesett a motorháztetőre, ahonnan oldalirányban leesett, de meg tudott állni a lábán. A férfi elhajtott a helyszínről és a lakóhelyére távozott, ahol a rendőrök elfogták.

Hirdetés

A nyomozó ügyészség elrendelte az elkövető őrizetét, és hivatalos személy elleni erőszak, valamint közúti veszélyeztetés bűntettének elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatta ki, majd sikeresen indítványozta letartóztatása elrendelését – áll a közleményben.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Igencsak meglepte a kukásokat egy suzukis a 16. kerületben

    Igencsak meglepte a kukásokat egy suzukis a 16. kerületben


  • Öt méter mély munkagödörbe zuhant egy autó a 13. kerületben

    Öt méter mély munkagödörbe zuhant egy autó a 13. kerületben


  • Villamosperonra hajtott, két embert elütött egy autó

    Villamosperonra hajtott, két embert elütött egy autó


  • Tóth Gabi sem tetszett neki, aztán rátaláltak a rendőrök az igazira

    Tóth Gabi sem tetszett neki, aztán rátaláltak a rendőrök az igazira


  • „Közúti gyilkosság”, mint vád gyors bevezetését sürgetik Franciaországban

    „Közúti gyilkosság”, mint vád gyors bevezetését sürgetik Franciaországban


  • Összeveszett az asszonnyal. Az autósok felé csapkodott ásóval a dühös férfi

    Összeveszett az asszonnyal. Az autósok felé csapkodott ásóval a dühös férfi


  • Kettőt villantottak rá, már taposott is a fékbe, majd kipattant az autóból. Ilyen miatt ne villogj!

    Kettőt villantottak rá, már taposott is a fékbe, majd kipattant az autóból. Ilyen miatt ne villogj!


  • A Nagykőrösi úton vezette le a karácsony előtti feszültséget két volvós

    A Nagykőrösi úton vezette le a karácsony előtti feszültséget két volvós


  • Fékezés nélkül szállt bele a furgonos egy kisteherautóba az M0-son

    Fékezés nélkül szállt bele a furgonos egy kisteherautóba az M0-son


  • Hatalmas balesetet okozott a két balfék kis híján. Óriásit védett mindkét kamerás sofőr

    Hatalmas balesetet okozott a két balfék kis híján. Óriásit védett mindkét kamerás sofőr


  • Büntetőfékezésével több milliós kárt okozott, nagy részét saját magának. Itt tart az általunk közzétett ügy

    Büntetőfékezésével több milliós kárt okozott, nagy részét saját magának. Itt tart az általunk közzétett ügy


  • Ugrani kellett a rendőrnek. Hatalmas sebességgel belerohant a villogó rendőrautóba egy figyelmetlen sofőr

    Ugrani kellett a rendőrnek. Hatalmas sebességgel belerohant a villogó rendőrautóba egy figyelmetlen sofőr


  • Rommá törte autóját az aquaplaning miatt. Felvétel készült róla

    Rommá törte autóját az aquaplaning miatt. Felvétel készült róla


  • Halálos baleset történt. Frontálisan ütköztek össze

    Halálos baleset történt. Frontálisan ütköztek össze


  • Furcsán vezetett, nem azt találták a rendőrök a koporsókban, amire számítottak

    Furcsán vezetett, nem azt találták a rendőrök a koporsókban, amire számítottak