Június 1-el elindította az ITM a Nemzeti Tengelysúlymérő rendszer (TSM) éles üzemét

Az érdekképviseletek – MKFE, NiT, FUVOSZ, MLSZKSZ és MSZSZ – ismételten előterjesztett aggályai és javaslatai ellenére 2018. június 1-én megkezdte éles működését a Nemzeti Tengelysúlymérő rendszer (TSM). Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár az elsején történt TSM-egyeztetésen kijelentette, hogy a rendszer hibáit az elmúlt hetekben kijavították, és ez egyben biztosíték lehet arra is, hogy a jogkövető fuvarozók egyetlen esetben se kaphassanak bírsághatározatot.

Az eddigi nullás határozatok helyett a továbbiakban bírsághatározatokat kapnak majd az engedélyezett tengelysúlyt vagy össztömeget meghaladó járművek üzembentartói.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az elkövetkezendő időszakban csak azokról a mérőpontokról kapnak majd bírsághatározatot a fuvarozók, amelyekkel szemben nem merül fel semmilyen rendszerhibára utaló körülmény. Ígérete szerint csak megfelelően működő mérőpontokról érkezhetnek bírsághatározatok. Az érdekképviseletek előtt nyilvánosan is felhívta vezető munkatársai figyelmét arra, hogy a következő egy hónapban a szokásosnál is nagyobb körültekintéssel vizsgálják meg a detektált túlsúly eseteket, és csak a bizonyítottan jól működő mérőpontok adatai alapján hozzanak bírsághatározatot.

Mosóczi László arra kérte a fuvarozókat, hogy a június 1. után érkező, és vitatott bírsághatározatok esetében a vállalkozások mindig indítsák meg a bizonyítási indítvány eljárást, amelyet a hatóság alapos, a TSM-pont működésére is kiterjedő vizsgálatban fog értékelni és elbírálni.

A túlsúllyal közlekedő külföldi fuvarozók TSM-beli bírságolásával kapcsolatban az államtitkár jelezte, hogy a jövőben a megerősített ellenőri egységek szigorúan lépnek majd fel a kontroll mérésekre kiterelt járművek vezetőivel szemben.

A TSM-rendszer éles üzemi működésének kiértékelése érdekében a Magyar Körúti Fuvarozók Egyesülete kéri,  hogy tagjaik a következő hetekben küldjék meg a kézhez vett bírsághatározatokat valamint az érintett fuvarfeladathoz tartozó mérlegbizonylatokat, továbbá minden vitatott esetben adjanak be bizonyítási indítvány kérelmet a hatóság felé.

  • Hol találhatóak jelenleg kapuk?

Az egyes mérőpontok az alábbi térképen tekinthetőek meg: MÉRŐPONTOK

Forrás: http://www.mkfe.hu/hu/mediamenu/hirek/aktualis-hrek/77-belfoldi-hirek/8931-j%C3%BAnius-1-%C3%A9n-elind%C3%ADtja-az-itm-a-tsm-%C3%A9les-%C3%BCzem%C3%A9t.html

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!


  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje


  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben


  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján