Jön a nagy leállás itthon – itt vannak a részletek

Mind a négy nagy magyarországi autó- és motorgyárban leáll a termelés az év végén, ám ezt az időt is kihasználják a cégek.

Az Audi, a Mercedes, az Opel és a Suzuki üzemében is leáll a termelés az ünnepek alatt – tudta meg a Napi.hu a cégektől.

Az Audinál az idei utolsó héten sem a motor- sem pedig a járműgyártás területén nem dolgoznak, azonban míg a motorgyártás már 2018 első hetében újraindul, az autókat egy héttel később kezdik újra összeszerelni.

A munkatársak többsége ezalatt szabadságon lesz, karbantartási és átépítési munkák zajlanak majd az egységben.

Mercedes csak annyit közölt, hogy a teljes leállás közel 2 hétig tart. Ez idő alatt karbantartási munkálatokat és átépítéseket végeznek a gyárban.

Az Opeltől azt tudtuk meg, hogy az utolsó két hétben állnak le (vagyis már most is) és január 2-án indulnak újra. A karbantartók és a gépszerelők persze dolgoznak itt is.

Suzuki esztergomi gyára december 23. és 2018. január 1. között áll le, csak a karbantartók dolgoznak. A téli leállás – a nyárihoz hasonlóan – tervezett, így az éves darabszámterveken nem módosít.

Évi két leállást terveznek

A gyárak többsége augusztusban is leállt idén, az időt akkor is karbantartásnak szentelték.

Az Audi egyes egységei a 30-33. héten álltak le, illetve termeltek korlátozott ütemben. A  Suzuki augusztus 12. és szeptember 1. között az Opel július és augusztus fordulóján „pihent” két hétig.

A kecskeméti Mercedesnél a nyári időszakban nem volt leállás.

Megérzi az ipar

A négy nagy autó- és motorgyár leállását megérzi a magyarországi ipari termelés. 2016-ban például decemberben volt a legalacsonyabb a járműgyártás kibocsátása: 486 milliárd forint. Novemberben 711, októberben 690 milliárd volt ez az összeg.

Szintén 2016-ban az augusztus volt a második leggyengébb hónap 566 milliárdos kibocsátással. Ebben az évben eddig a július és az augusztus voltak a legkisebb kibocsátású hónapok a járműgyártásban 597 milliárddal. A decemberi adatot majd 2018 elején teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal.

A járműgyártás súlya hatalmas a magyar feldolgozóiparon belül. Idén az első 10 hónapban a teljes feldolgozóipari termelés 29 százalékát adták.

Ez 6800 milliárd forintot jelentett a teljes feldolgozóipar 23500 milliárdjához képest. A második helyen a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása áll, de annak kibocsátása is „csak” 2800 milliárd forint.

Forrás: https://www.napi.hu/magyar_vallalatok/jon_a_nagy_leallas_itthon_itt_vannak_a_reszletek.653444.html

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben

    Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben


  • Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában

    Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában


  • Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé

    Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé


  • Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült

    Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült


  • Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán

    Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán


  • Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán

    Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán


  • Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése

    Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése


  • Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten

    Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten


  • Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban

    Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban


  • Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok

    Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok


  • Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje

    Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje


  • Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet

    Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet


  • Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban

    Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban


  • Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte

    Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte


  • 5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót

    5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót