Budapestre jön holnap Erdogan. Mutatjuk a lezárásokat

Forgalomkorlátozás lesz Budapesten hétfőn külföldi delegáció érkezése miatt; főként a Hősök tere – Andrássy út – Kiskörút – Kossuth Lajos utca – Erzsébet híd útvonalon, az ezt keresztező szakaszokon és a budai Vár környékén lesznek lezárások – tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményben.

Recep Tayyip Erdogan török elnök december 18-án ismét Budapestre utazik. Az államfő a Magyar–Török Felső Szintű Stratégiai Együttműködési Tanács ülésére érkezik, amely az augusztus 20-án megkezdett budapesti tanácskozás folytatása lesz.

Hirdetés

A török delegáció érkezése miatt érvénybe lépő útlezárások nyomán a BKK több járata is rövidített vagy módosított útvonalon közlekedik, és az utazási idő hosszabb lesz. A fővárosi lakosoknak a következő változásokra kell felkészülniük:

– Közúton a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérnél 10–30 perces forgalomkorlátozásra kell számítani 11.20 és 12.10 között, majd a delegáció útvonalán.

– Várhatóan 11.40 és 12.40 között lezárják a Dózsa György utat és az Andrássy utat a Hősök terénél ünnepélyes fogadás és koszorúzás miatt.

– 12.30 és 13.10 között 10 perces szakaszos, időszakos lezárásokra kell számítani az Andrássy út – Bajcsy-Zsilinszky út – Deák Ferenc tér – Károly körút – Kossuth Lajos utca – Erzsébet híd – Attila út – Palota út – Dísz tér útvonalon, és 12, illetve 14 óra között lezárják a Hunyadi János út – Dísz tér – Palota út útvonalat.

– 18 óra és 18.40 között 10–20 perces szakaszos, időszakos lezárás lesz a Dísz tér – Palota út – Dózsa György tér – Krisztina körút – Szent Gellért rakpart – Szent Gellért tér-Műegyetem rakpart – Pázmány Péter rakpart – Dombóvári út – Rákóczi híd – Soroksári út – Müpa útvonalon.

– 20.40 és 21.20 között a Müpa – Vágóhíd utca – Mester utca – Könyves Kálmán körút – M5-ös autópálya kivezető szakasza – M0-s autóút – M4-es autóút útvonalon lesz forgalomkorlátozás.

– 20.50 és 21.30 között a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető úton kell 10–30 perces zárásra számítani. A közösségi közlekedésben a delegáció útvonalán az érintett BKK-járatok forgalmában 10–15 perces korlátozás várható.

– 11.20 és 12.10, valamint 20.50 és 21.30 között 10–30 percre lezárják a repülőtérre vezető utat, a zárások idején a 100E és a 200E buszok nem érintik a repülőteret.

– A 200E autóbusz 10 és 12 óra, valamint 20 és 22 óra között nem érinti a Liszt Ferenc Airport 2. terminál irányú, Nemzetközi Posta Kicserélő Központ és a Cargo City elnevezésű megállót, illetve Budapest felé a Repülőmúzeum megállót.

A BKK arra kéri a fővárosban közlekedőket, használják a kötöttpályás közlekedést, elsősorban a metrót. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér környéki utak korlátozása miatt pedig érdemes lényegesen korábban elindulniuk a repülőtérre azoknak, akiknek a gépe hétfőn 10 és 12 óra, illetve 20 és 22 óra között indul – írja az MTI a BKK felhívása nyomán.

Borítókép: illusztráció
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit

    Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit


  • Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában

    Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában


  • Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást

    Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást


  • Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt

    Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt


  • Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat

    Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat


  • Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton

    Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton


  • Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni

    Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni


  • Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz

    Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz


  • Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban

    Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban


  • Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott

    Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott


  • Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát

    Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát


  • Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt

    Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt


  • Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson

    Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson


  • 720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon

    720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon


  • Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon

    Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon