Jól ment nekik a kamu lízingelés. Ezzel trükközött egy apa és a lánya Pest megyében

Sikkasztásra szakosodott csapatot számoltak fel – a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indított eljárásban – a Pest vármegyei gazdaságvédelmi nyomozók. Apa, lánya és harmadik társuk luxusautókat vettek bérbe, majd lízingbe továbbadták – szerény becslés szerint is legalább 135 milliós kárt okoztak.

A 32 éves, cégvezető nő és a 36 éves, összekötőként, ügyfélfelhajtóként közreműködő társa voltak a végrehajtói annak az illegális tervnek, amelyet az 51 éves H. Barnabás talált ki. Lánya mint ügyvezető legalább hat, összesen 135 millió forint értékű autót vett tartósan bérbe cége nevére, majd a járműveket különböző internetes platformokon, valamint V. Zsolt (36) személyes és üzleti kapcsolatait felhasználva tartós bérleti konstrukcióval meghirdették. A „bérlőnek” induló díjat (7500–27 000 euró), havi bérleti díjat (1600–2500 euró) kellett fizetnie, a lízing végén pedig felajánlották, hogy kedvezményesen megvásárolhatja az addig használt kocsit.

A jelentkezők mit sem sejtettek, azt gondolták, jutányos áron tehetnek szert tetszetős, méregdrága járgányokra.

Hirdetés
Police.hu

A hónapokig tartó bűnös üzletelés jócskán hozott a konyhára, a legszerényebb becslések szerint is legalább 70 millió forint illegális bevételt könyvelhettek el. Az összeg minden bizonnyal radikálisan emelkedni fog, a kutatások alkalmával ugyanis a nyomozók több olyan dokumentációt – lízingszerződéseket, nyilvántartásokat – lefoglaltak, amelyek szerint hatnál több autóval üzleteltek.

Ezt támasztja alá az a tény, hogy sem az apának, sem a lányának nincs olyan legális jövedelemforrása, amely az ilyen mértékű gazdagságra magyarázatot adna; H. Barnabás kb. 100 milliós autója, az alsó hangon 200 milliós ingatlana, fényűző életet biztosító nyaralások, luxustáskák és órák garmadája, valamint az oldalakon át sorolt további lefoglalt tárgyak lajstroma.

A bűnös pénzszerzésből a legnagyobb falatot a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének közreműködésével elfogott H. Barnabás szakította, de kellően motiváló összegeket kapott lánya és V. Zsolt is az elvégzett munkáért.

A három tettest 2024. március 26-án egy Pest vármegyei településen, valamint a főváros IV., illetve XVI. kerületében fogták el, azóta H. Barnabás letartóztatását elrendelte a bíróság, társai szabadlábon védekezhetnek.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya sikkasztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

Hirdetés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Letarolt egy oszlopot és több fát, majd a járdán állt meg a busz Kispesten. Két autóval ütközött

    Letarolt egy oszlopot és több fát, majd a járdán állt meg a busz Kispesten. Két autóval ütközött


  • Elképesztő jelenet a 3-as főúton: Nem tudta befejezni az előzést egy Opel Corsa

    Elképesztő jelenet a 3-as főúton: Nem tudta befejezni az előzést egy Opel Corsa


  • Meglepődtek a rendőrök: Szögekkel tűzdelte tele gumiabroncsát egy sofőr Borsodban

    Meglepődtek a rendőrök: Szögekkel tűzdelte tele gumiabroncsát egy sofőr Borsodban


  • Sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában

    Sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában


  • Autója után kötötte saját kutyáját, mert haragudott az állatra

    Autója után kötötte saját kutyáját, mert haragudott az állatra


  • Helyszínelő rendőrt gázolt el egy sofőr

    Helyszínelő rendőrt gázolt el egy sofőr


  • Egy kulcs vezethet az audis ámokfutó nyomára. A vétlen járműben heten sérültek meg

    Egy kulcs vezethet az audis ámokfutó nyomára. A vétlen járműben heten sérültek meg


  • Hatalmas jégtömb zuhant le egy Gyömrői útra kikanyarodó kamionról Kőbányán

    Hatalmas jégtömb zuhant le egy Gyömrői útra kikanyarodó kamionról Kőbányán


  • Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara az autópályán

    Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara az autópályán


  • Bamba sofőrök, hatalmas ütközések az autópályákon

    Bamba sofőrök, hatalmas ütközések az autópályákon


  • Súlyos baleset történt az 51-esen

    Súlyos baleset történt az 51-esen


  • Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton

    Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton


  • Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg

    Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg


  • Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor

    Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor


  • Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt

    Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt