Jogsi nélkül, ittasan, lopott autóval balesetezett- Érdekes mondattal magyarázta meg az egészet

Őrizetbe vették a miskolci rendőrök azt a férfit, aki lopott kocsival, ittasan, eltiltás hatálya alatt okozott balesetet. A vétlen autóban egy személy megsérült.

A Miskolci Rendőrkapitányság egyenruhásai 2021. november 14-én 12 óra 30 perckor közlekedési balesethez mentek intézkedni a 3-as számú főútra, a kistokaji elágazáshoz. A helyszínen a járőrök megállapították, hogy a balesetet okozó sofőr autójával nem tartott kellő követési távolságot és az előtte forgalmi okból lassító gépjármű hátsó részének ütközött. A balesetben egy, a vétlen gépjárműben utazó hölgynek könnyű sérülései keletkeztek.

A balesetet okozó sofőrről azonban kiderült, hogy ittas és a vezetéstől a Miskolci Járásbíróság 2023. november 23-ig eltiltotta, szintén ittas járművezetés miatt. Megállapítást nyert továbbá az is, hogy az általa használt járművet egy barátjától előző esete vette „kölcsön” annak tudta és beleegyezése nélkül pár üveg itallal és egy hangszóróval együtt.

A Miskolci Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett, járművezetés ittas állapotban vétség, járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként a 41. éves L. Szabolcsot.

A gyanúsított, akinek egyébként sosem volt jogosítványa kihallgatása során az alábbiakat adta elő: „vezetni egyébként tudok józanul, a közlekedési szabályokat nagyjából ismerem, az autót tudom kezelni.”

Hirdetés

A halmozó férfit a rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását.

Fotó: police.hu

Az elmúlt hétvégén a sérüléses balesetet okozó sofőrök túlnyomó többsége ittas volt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy aki ittasan, vagy más bódító hatású szer hatása alatt vezet elfogadhatatlan kockázatot vállal és mások életét is veszélyezteti. A közlekedésbiztonságának további javítása érdekében pedig folyamatosan lesznek a közúti ellenőrzések megyénk útjain.

Forrás: police.hu

 

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány

    Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány


  • Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet

    Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet


  • Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte

    Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte


  • Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit

    Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit


  • Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában

    Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában


  • Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást

    Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást


  • Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt

    Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt


  • Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat

    Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat


  • Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton

    Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton


  • Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni

    Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni


  • Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz

    Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz


  • Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban

    Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban


  • Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott

    Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott


  • Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát

    Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát


  • Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt

    Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt