Jogosítvány nélküli vezetésért került fogdába 3 napra a népszerű énekes – Most megszólalt az esetről

Több közúti szabálysértést követően néhány nappal ezelőtt engedély nélkül vezetett és egy rendőri ellenőrzés során lebukott egy fiatal férfi. A nool.hu akkori információi szerint egy nógrádi hírességről van szó, aki három napot a fogdán töltött, szerdán pedig bíróság elé is állították.

Azóta kiderült, hogy az országosan ismert énekes, Oláh Gergő az érintett személy, az esettel kapcsolatban pedig ő maga tett közzé egy posztot közösségi oldalán, hogy tiszta vizet önthessen a pohárba és, hogy mások tanulhassanak a hibájából.

„10 éve az életem nagy részét autóban töltöm, olykor sietnem kell egyik városból a másikba, vagy az ország egyik végéből a másikba, hogy időben odaérjek a közönséghez, így lett pár gyorshajtás, plusz 1-2 szabálysértés, így sajnos össze is jött annyi büntető pont, ami miatt végül bevonták a jogosítványomat egy időre!

Ez idő alatt voltak olyan esetek, amikor sehogy nem tudtam megoldani, hogy eljussak fontos helyekre, így sajnos autóba ültem! Meg is kaptam érte a büntetésem”– Olvasható az énekes posztjában.

A következőket szeretném tisztázni, a félreértések miatt!

-10 éve VAN JOGOSÍTVÁNYOM!
-Több mint 1 millió km-ert vezettem le!
-Soha nem volt semmilyen balesetem!
Nem vagyok tökéletes, hibáztam, de tanultam belőle! Jobban figyelek ezután!!!

Hirdetés

Megtanultam egy életre, hogy a felelőtlen, meggondolatlan döntéseknek, mindig lesz negatív következménye! Ezt Ti se felejtsétek el!

-nyilatkozta az énekes.

A sztárt végül háromnapos elzárásra és 300 ezer forintos pénzbüntetés megfizetésére ítélte a bíróság, valamint a jogosítványa is bevonva marad még egy időre. Ha azonban a következő 3 hónapban volán mögé ül, úgy már jóval szigorúbb büntetésre számíthat és akár 1 évre is börtönbe kerülhet.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Hatalmas balesetet okozott a két balfék kis híján. Óriásit védett mindkét kamerás sofőr

    Hatalmas balesetet okozott a két balfék kis híján. Óriásit védett mindkét kamerás sofőr


  • Büntetőfékezésével több milliós kárt okozott, nagy részét saját magának. Itt tart az általunk közzétett ügy

    Büntetőfékezésével több milliós kárt okozott, nagy részét saját magának. Itt tart az általunk közzétett ügy


  • Ugrani kellett a rendőrnek. Hatalmas sebességgel belerohant a villogó rendőrautóba egy figyelmetlen sofőr

    Ugrani kellett a rendőrnek. Hatalmas sebességgel belerohant a villogó rendőrautóba egy figyelmetlen sofőr


  • Rommá törte autóját az aquaplaning miatt. Felvétel készült róla

    Rommá törte autóját az aquaplaning miatt. Felvétel készült róla


  • Halálos baleset történt. Frontálisan ütköztek össze

    Halálos baleset történt. Frontálisan ütköztek össze


  • Furcsán vezetett, nem azt találták a rendőrök a koporsókban, amire számítottak

    Furcsán vezetett, nem azt találták a rendőrök a koporsókban, amire számítottak


  • Nem vették vissza a kocsit, dühében berongyolt az autókereskedésbe

    Nem vették vissza a kocsit, dühében berongyolt az autókereskedésbe


  • Hétfőtől bekeményít az utakon a rendőrség

    Hétfőtől bekeményít az utakon a rendőrség


  • Döbbenetes videón, ahogy kiszakad egy terepjáró hátsó kereke az M4-esen

    Döbbenetes videón, ahogy kiszakad egy terepjáró hátsó kereke az M4-esen


  • Új videó került elő a zuglói villamos-busz ütközésről

    Új videó került elő a zuglói villamos-busz ütközésről


  • Delhusa Gjon esete miatt közokirat-hamisítás gyanújával indított eljárást a rendőrség

    Delhusa Gjon esete miatt közokirat-hamisítás gyanújával indított eljárást a rendőrség


  • Vészfékezett a piros lámpánál, majd tolatott, de mögötte voltak a gyalogosok

    Vészfékezett a piros lámpánál, majd tolatott, de mögötte voltak a gyalogosok


  • Egy körforgalom fogott ki a robotaxin. Hányás lett volna a vége, ha benne ülsz

    Egy körforgalom fogott ki a robotaxin. Hányás lett volna a vége, ha benne ülsz


  • Kigyulladt egy HÉV szerelvény Budapesten

    Kigyulladt egy HÉV szerelvény Budapesten


  • Alaposan móresre tanította a buszsofőr a kamerás autó sofőrjét, aki későn észlelte, hogy ki akar hajtani a buszmegállóból

    Alaposan móresre tanította a buszsofőr a kamerás autó sofőrjét, aki későn észlelte, hogy ki akar hajtani a buszmegállóból